Rp. gyorskori: fegyelmi eljárás indult Burján Csaba ellen

Vágólapra másolva!
2019.12.10. 17:57
null
Burján Csaba ellen fegyelmi eljárás indult (Fotó: MOKSZ)
Az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyaváltó tagja, Burján Csaba, a hétvégén rendezett sanghaji világkupa-verseny helyszínére érve közösségi oldalára kiírt sértő megjegyzése miatt a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) közleményében jelezte, fegyelmi eljárást indít a sportoló ellen, s egyben elnézést kért a válogatott edzőjétől, Csang Csing Linától.

A MOKSZ közleményét tartalmi változtatás nélkül közöljük.

„A magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott tagja, Burján Csaba olimpiai bajnok Kínát sértő magatartása kapcsán a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség megtette a szükséges lépéseket: elnézést kért a válogatott vezetőedzőjétől, Csang Csing Linától, valamint Bánhidi Ákos csapatvezető indítványozására fegyelmi eljárást indított Burján Csaba ellen.

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elfogadhatatlannak tartja a válogatott színében sportoló versenyző sportszerűtlen és sértő megnyilvánulását, ezúton is elnézést kér a versenyző méltatlan kommunikációjáért Csang Csing Linától, a válogatott vezetőedzőjétől, a megsértett kínai emberektől, a téli sportok szövetségeit tömörítő Winter Sport Administration China elnevezésű szervezettől és a Kínai Korcsolyázó Szövetségtől.

Burján Csaba ugyanakkor közösségi oldalán közzétett posztjában kér elnézést Linától, Kínától és a Kínai Korcsolyázó Szövetségtől is.

Legfrissebb hírek

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

A MOB elnöke a rövid pályás gyorskorcsolyázók edzésén járt

Téli sportok
2025.09.11. 15:10

Bánhidi Ákos: Talán megérdemeljük a türelmet

Téli sportok
2025.08.11. 19:12

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

Korisok a vízben, avagy különleges csapatépítő délután a Lupa-tóban

Téli sportok
2025.07.02. 19:21

Liu Shaoang nem hallgatott orvosára és edzőjére, de így is hős lett belőle Kínában

Téli sportok
2025.03.17. 11:14

Rövid pályás gyorskorcsolya: Kanada a Liu testvéreket is a soraiban tudó kínai férfiváltó előtt nyert a pekingi vb-n

Téli sportok
2025.03.16. 11:05
Ezek is érdekelhetik