Dopping: csak októberben tárgyalják a sílövő olimpiai bajnok ügyét

Vágólapra másolva!
2020.06.16. 19:36
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) október 20-án tárgyalja Jevgenyij Usztyugov fellebbezését, amelyet azért nyújtott be a doppingváddal illetett orosz sílövő, mert meg akarja tartani olimpiai aranyérmét.

Ha a CAS nem a javára dönt, akkor végleg elveszíti elsőségét, amelyet a 2014-es szocsi téli játékokon szerzett váltóban.

Usztyugov a sportági világszervezettel (IBU) szemben márciusban nyújtott be keresetet, miután őt az IBU ez év elején a doppingellenes szabályok megsértésében vétkesnek találta, és biológiai útlevélének rendellenes mutatói miatt két évre eltiltotta a versenyzéstől. A fegyelmi határozat szerint 2013-as és 2014-es eredményeit visszamenőleg törölték, így a váltóban elért olimpiai győzelmét is elvették.

Miközben a CAS-nál próbál jogorvoslatot találni, a 35 éves Usztyugovnak az orosz tudomány is igyekszik segítséget nyújtani. Május közepén Alekszandr Makarov akadémikus a sportoló - és szülei - génjeit vizsgálva arra jutott, hogy a sílövő vérének a doppinggyanúra okot adó megemelkedett hemoglobinszintje nem illegális szer használatával, hanem szervezetének biológiai sajátosságaival magyarázható. A CAS-hoz a felmentés reményében benyújtott fellebbezésében Usztyugov az orosz tudós megállapításaira is hivatkozik azon az alapon, hogy folyamatosan emelkedő hemoglobinszintje egyedülálló genetikai tulajdonságainak köszönhető.

A sílövő 2010-ben, Vancouverben a tömegrajtos versenyben olimpiai aranyat, váltóban pedig bronzot nyert, emellett két világbajnoki ezüstje is van 2011-ből.

 

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
Tegnap, 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14

Harmincnégy kínai doppingeset volt még 2024-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 12:00
Ezek is érdekelhetik