Peking 2022: a kétszeres olimpiai bajnok hokiklasszis is játszik

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.10.04. 17:39
null
Crosby ütőt ragad Pekingben is (Fotó: AFP)
Három sztár, Sidney Crosby, Connor McDavid és Alex Pietrangelo biztosan ott lesz a jövő februári pekingi téli olimpián szereplő kanadai jégkorong-válogatottban.

 

Az észak-amerikai profiliga (NHL) honlapjának beszámolója szerint Doug Armstrong, a csapat főigazgatója elmondta: a három játékos nevét már leadták a Kanadai Olimpiai Bizottságnak, amely az akkreditációt intézi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felé.

Az NHL oldalán olvasható, hogy a résztvevő csapatokhoz azzal a kéréssel fordultak: nevezzenek meg három játékost, akikre biztosan számítanak a pekingi olimpián. Ennek először a kanadai válogatott tett eleget, és három csúcsjátékossal jelentkezett. Egy hónappal ezelőtt dőlt el, hogy az észak-amerikai profiliga legjobbjai ott lehetnek az olimpián, és csak a koronavírus-járvány esetleges újabb "berobbanása" miatt maradnának távol. Természetesen a most megnevezett három hokis helye nem százszázalékos, formahanyatlás vagy sérülés – esetleg eltiltás – miatt kimaradhatnak.

A 34 éves pittsburgh-i Crosby háromszoros Stanley Kupa-győztes (2009, 2016, 2017), világkupa-győztes (2016), világbajnok (2015), valamint kétszeres olimpiai bajnok (2010, 2014), a 2010-es vancouveri játékokon ő ütötte hosszabbításban az aranygólt az amerikaiak elleni fináléban. Az elmúlt másfél évtized legnagyobb sztárja, 1039 mérkőzésen 1325 pontot (486 gól, 839 gólpassz) gyűjtött.
A 24 éves edmontoni McDavid 2015 óta az NHL sztárja, háromszor volt pontkirály, 2016-ban világbajnok, 407 találkozón 574 pontot (195, 379) termelt. A csatár eddig még nem játszott olimpián.

A 31 esztendős vegasi Pietrangelo a világ egyik legjobb hátvédje, 2014-ben olimpiai bajnok, 2016-ban vk-győztes, míg a St. Louis Blues együttesével 2019-ben Stanley Kupa-győztes.

A Pekingben szereplő férfi válogatottaknak október 15-én kell leadniuk a bő, 55 fős keretet.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
19 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
22 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
22 órája

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
Tegnap, 9:15

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
2026.02.02. 22:01

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
2026.02.02. 19:55

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
2026.02.02. 19:35
Ezek is érdekelhetik