Peking 2022: minden amerikai sportoló be van oltva

R. P.R. P.
2022.01.21. 11:57
null
Shiffrin aranyesélyesként utazik Pekingbe (Fotó: AFP)
A pekingi téli olimpiára utazó valamennyi amerikai sportoló már be van oltva, s egyikük sem kért egészségi okokból kivételezést a vakcina felvétele ellen.

 

A csapat vezető orvosa, Jonathan Finnoff az AP hírügynökségnek azt mondta, hogy szerinte a nemzeti olimpiai bizottság (USOPC) által az oltatlanoktól az utazást megelőzően megkövetelt 21 napos karantén, illetve az oltásokkal kapcsolatos tájékoztató kampány eredményezte a százszázalékos oltottsági eredményt.

A szakember azt is elmondta, hogy a tavalyi tokiói nyári játékokon közel sem volt teljes az amerikai csapaton belüli átoltottság, a több mint 600 versenyző közül nagyjából száz sportoló nem kapott vakcinát.

Az USOPC szeptemberben tette közzé a pekingi utazókra vonatkozó irányelveit, melyek szerint december elsejéig minden érintettnek be kell oltania magát, kivéve azoknak, aki orvosi indokkal nem olthatók. Októberben mindezeket azzal egészítették ki, hogy aki nem veszi fel a vakcinát, annak a pekingi utazás előtti három hetet karanténban kell töltenie.

Az amerikai olimpiai csapatot ezen a héten véglegesítik, s várhatóan 240 sportoló utazik a két hét múlva rajtoló téli játékokra.

Legfrissebb hírek

Francia Alpok 2030: a síalpinizmus marad a programban

Téli olimpia 2026
2026.06.25. 23:03

Mauricio Pochettino: Fantasztikusak voltunk!

Foci vb 2026
2026.06.19. 23:48

Vb 2026: „Nagyon jó okkal” tagadták meg a szomáliai bíró beutazását – állítják az amerikaiak

Foci vb 2026
2026.06.10. 09:15

Lyonban lehet a hokitorna a 2030-as téli olimpián

Téli sportok
2026.06.01. 20:02

Téli olimpia 2038: a svájciak többsége támogatja a rendezést

Egyéb egyéni
2026.05.06. 18:56

„Lehet, hogy visszavonulok” – Lindsey Vonn még nem tudja, mit tartogat neki a jövő

Téli sportok
2026.05.01. 13:36

Az IIHF elnöke aggódik a 2030-as olimpiai hokitorna miatt

Téli sportok
2026.04.30. 18:39

Téli olimpia: Párizsban vagy Lyonban lehet a hokitorna a nizzai vétó miatt

Téli sportok
2026.04.28. 19:14
Ezek is érdekelhetik