Téli olimpia: történelmi aranyat szerzett a norvég sílövő

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.02.18. 10:46
null
Johannes Böé a 15. norvég arany (Fotó: AFP)
Pénteken rendezték a férfi sílövők 15 km-es tömegrajtos versenyét, amely egyben a pekingi biatlonversenyek utolsó száma volt. Az aranyérmet a norvég Johannes Bö szerezte meg a svéd Martin Ponsiluoma és egy másik norvég, Vetle Sjaastad Christiansen előtt.

 

Bár az első lövészet során a két favorit, a francia Quentin Fillon Maillet és Johannes Bö is rontott egyet, de 150 méteres büntetőkörük után a második sorozathoz már az élmezőnnyel együtt érkeztek. Mivel a francia itt is rontott, a norvég viszont nem, így utóbbi állt az élre, némi meglepetésre a kanadai Cristian Gow volt a második.

A következő futószakaszon viszont alaposan megnyomta a tempót Bö, akivel csak a német Philipp Nawrath tudta tartani a tempót, az üldözők viszont 20 másodpercre leszakadtak, Fillon Maillet hátránya több mint fél perc volt már.

A fiatalabbik testvér egyet rontott a harmadik lövészetben, de így is az élről folytathatta, az üldözői közül is csakPonsiluoma és Fillon Maillet maradt hibátlan, előbbi 6, utóbbi 16 másodperccel követte a norvégot.

A futást megint megnyomta az éllovas, s előnye 25 másodperc fölé nőtt, viszont a záró sorozatban kettőt is hibázott. Szerencséjére a svéd is egy, míg a francia három büntetőkörre kényszerült, így a bronzérmes pozíciót a váltóversenyen hatalmasat hajrázó Christiansen vette át.

Johannes Bö így jelentős fölénnyel a negyedik aranyérmét szerezte meg Pekingben és további egy bronzzal az olimpia legeredményesebb versenyzője, Norvégia pedig megszerezte 15. aranyérmét – ennyit téli olimpián még soha egy nemzetnek nem sikerült.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
SÍLÖVÉSZET, FÉRFI 15 KM TÖMEGRAJTOS VERSENY
1. Johannes Bö (Norvégia) 38.14.4 perc (4 lőhiba)
2. Martin Ponsiluoma (Svédország) +40.3 mp hátrány (2)
3. Vetle Sjaastad Christiansen (Norvégia) +1:12.5 (3)
4. Quentin Fillon Maillet (Franciaország) +1:25.6 (5)
5. Dominik Windisch (Olaszország) +1:38.4 (3)
6. Sturla Holm Laegreid (Norvégia) +1:46.1 (5)

 

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

 

Legfrissebb hírek

A milánói-cortinai téli olimpia megnyitója

Téli olimpia 2026
1 órája

Téli olimpia: tovább menetel a brit és az amerikai curling vegyes páros

Téli olimpia 2026
4 órája

Téli olimpia: magyar rövid pályás gyorskorcsolyázóknak tetszik a versenyhelyszín

Téli olimpia 2026
5 órája

Modell, többszörös olimpikonok, nagy feltámadó és fiatal csillagok – a téli olimpia legnagyobb sztárjai

Téli olimpia 2026
5 órája

Téli olimpia: a 41 éves Vonn szakadt keresztszalaggal is 120 fölötti tempóval száguldott

Téli olimpia 2026
5 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében

Téli olimpia 2026
5 órája

Téli olimpia: a sportolók 92 százaléka esett át doppingvizsgálaton

Téli olimpia 2026
8 órája

Téli olimpia: sztárfellépők a San Siróban a péntek esti megnyitón

Téli olimpia 2026
8 órája
Ezek is érdekelhetik