Téli olimpia: újabb amerikai hódeszkás aranyérem

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.02.10. 03:53
null
Chloe Kim megvédte olimpiai bajnoki címét (Fotó: AFP)
Chloe Kim sikerével ért véget a női hódeszkások félcső versenyszáma, a címvédő amerikai a spanyol Queralt Castelletet és a japán Tomita Szenát előzte meg.

Az amerikai versenyző az első gyakorlatánál 94 pontot kapott, ezzel gyakorlatilag már el is dőlt a verseny, mert a többiek megközelíteni sem tudták ezt a programot. Ezt követően ugyan elesett a második és a harmadik gyakorlatában is, de a szabályok szerint csak a legjobb eredmény számít, így az utolsó sorozatban már olimpiai bajnokként próbálkozhatott.

Ez volt az amerikai küldöttség második aranyérme, az elsőt szerdán Lindsey Jacobellis szerezte, ugyancsak hódeszkázásban.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
HÓDESZKA, NŐI FÉLCSŐ
1. Chloe Kim (Egyesült Államok) 94.00
2. Queralt Castellet (Spanyolország) 90.25
3. Tomita Szena (Japán) 88.25
4. Caj Hszüe-tung (Kína) 81.25
5. Tomita Ruki (Japán) 80.50
6. Elizabeth Hosking (Kanada) 79.25

19. KOZUBACK KAMILLA

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

 

Legfrissebb hírek

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
3 órája

Téli olimpia: tovább menetel a brit és az amerikai curling vegyes páros

Téli olimpia 2026
9 órája

Téli olimpia: magyar rövid pályás gyorskorcsolyázóknak tetszik a versenyhelyszín

Téli olimpia 2026
11 órája

Modell, többszörös olimpikonok, nagy feltámadó és fiatal csillagok – a téli olimpia legnagyobb sztárjai

Téli olimpia 2026
11 órája

Téli olimpia: a 41 éves Vonn szakadt keresztszalaggal is 120 fölötti tempóval száguldott

Téli olimpia 2026
11 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében

Téli olimpia 2026
11 órája

Téli olimpia: a sportolók 92 százaléka esett át doppingvizsgálaton

Téli olimpia 2026
13 órája

Téli olimpia: sztárfellépők a San Siróban a péntek esti megnyitón

Téli olimpia 2026
14 órája
Ezek is érdekelhetik