Rp. gyorskorcsolya: elődöntős a női váltó a montreali vk-n

2023.10.21. 00:04
null
Kónyai Zsófiáék váltója elődöntős (Fotó: Török Attila)
Pénteken megkezdődött Montrealban a rövid pályás gyorskorcsolyázó világkupa-sorozat: magyar szempontból csendesebb napot hozott a pénteken – jégre léptek Kanadában a Liu testvérek is.

 

Ezer méteren Kónya Zsófia bejutott a negyeddöntőbe a montreali világkupa-viadal pénteki napján, ugyanez Bácskai Sára Lucának és Tóth Eszternek nem sikerült – Nógrádi Bencének, Tiborcz Dánielnek és Csizmadia Márknak szintén nem sikerült a továbblépés.

Érdekesség, hogy két ezreddel ugyan, de az immár kínai színekben versenyző Liu Shaolin sem jutott tovább ezer méteren, öccse, Shaoang viszont futamgyőzelemmel biztosította a helyét a szombati negyeddöntőben.

Azok, akik egyenes ágon nem jutottak tovább, a szombati (és vasárnapi) reményfutamokból még visszaverekedhetik magukat a legjobbak közé.

Ötszáz méteren két kört kellett teljesíteniük pénteken a férfiaknak, sajnos Nógrádi Bence és Csizmadia Márk már az első kanyarban elvérzett, Tiborcz Dániel viszont a selejtezőből és az előfutamból is továbbjutott, így jégre léphet a vasárnapi negyeddöntőben – a hölgyeknek csak egyszer kellett bizonyítani az első napon, Bácskai Sára Luca továbbjutott, Kónya Zsófiának és Tóth Eszternek ugyanez nem sikerült.

Az ezer méter mellett a sprinttávon indultak a Liu testvérek is: Shaoang itt sem hibázott, és elsőként haladt át a célvonalon, míg Shaolin a második helyen ért célba a selejtezőben, aztán az előfutamok során ugyanez volt a helyzet, vagyis a fiatalabbik fivér nyerte a futamát, míg az idősebbik a második lett, így vasárnap a negyeddöntőben folytathatják mindketten.

A világkupa-sorozat sajátossága, hogy minden állomáson egy-egy távot kétszer rendeznek meg, ez ezen a montreali hétvégén az 1000 méter, így a pénteki selejtezős napon ezen a távon még egyszer jégre léphettek a korisok – Sziliczei-Német Rebeka, Somodi Maja, Végi Diana Laura és Bontovics Balázs nem jutott tovább, Jászapáti Péter viszont igen.

Ezerötszáz méteren rögtön a negyeddöntővel nyitott a program: Sziliczei-Német Rebeka és Somodi Maja bejutott az elődöntőbe, Végi Diana Laura a reményfutamokban próbálkozhat ismét, akárcsak Bontovics Balázs és Jászapáti Péter.

Nem jutott tovább a negyeddöntőből vegyes váltónk, a Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Jászapáti Péter, Nógrádi Bence összetételű kvartett futamában a hollandok és a lengyelek mögött a harmadik lett, elődöntős szereplést pedig csak az első két hely ért.

A Bácskai Sára, Kónya Zsófia, Somodi Maja, Sziliczei-Német Rebeka összeállítású női váltó – három körrel a vége előtt – az élre állt a negyeddöntős futamában, és a hollandokat is megelőzve elsőként ért célba, így szombaton már a döntőért futhatnak a lányok.

Dél-Korea és Belgium mögött a harmadik lett a Bontovics Balázs, Jászapáti Péter, Tiborcz Dániel, Nógrádi Bence összetételű négyes, így nem jutott elődöntőbe.

A kínai férfiváltó viszont igen, a csapatban Liu Shaolin kapott szerepet – befejező emberként.

 

Legfrissebb hírek

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Fucsovics csupán három játékot nyert, Moutet simán kiejtette Montréalban

Tenisz
2026.08.04. 07:36

1976 – Fél évszázada, hogy Montrealban elsőre 94.58-ig repült Németh Miklós gerelye

Népsport
2026.07.26. 09:47

Sima magyar aranyérem C–4 500 méteren

Kajak-kenu
2026.07.11. 22:48

Férfi kajak négyesünk az Eb után a montreali vk-versenyen is győzött

Kajak-kenu
2026.07.10. 21:21

Jászapáti Petra: Visszavonulok!

Téli sportok
2026.05.22. 16:00

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: nélkülünk futották a döntőket

Téli sportok
2026.03.15. 22:08