Rp. gyorskorcsolya: Jászapáti Petra hatodik ötszázon a szöul WT-viadalon

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.12.15. 09:29
Jászapáti Petra (Fotó: Getty Images/archív)
A vegyes váltó hetedik lett a szöuli viadalon, Jászapáti Petra ötszázon a hatodik, ezerötszázon a kilencedik helyen végzett vasárnap a rövid pályás gyorskorcsolya World Tour-sorozat negyedik állomásán, Szöulban.

Jászapáti Petra két B-döntőt is futhatott a World Tour-sorozat negyedik állomásán, Szöulban vasárnap: előbb ezerötszáz méteren az elődöntőből száguldott be a B-döntőbe, majd ott két körrel a vége előtt hátulról kivágott oldalra, és végigelőzte a mezőnyt, másodikként ért célba, ez összesítésben a kilencedik helyet jelenti neki.

Ezek után ötszázon a negyeddöntőből időeredményének köszönhetően jutott be az elődöntőbe, majd következett a B-döntő, amelyet megnyert a szegediek világbajnoki ezüstérmese, így a hatodik helyen zárt.

A vegyes váltók B-döntőjében az amerikaiak nem álltak rajthoz, így a Bácskai Sára Luca, Somogyi Barbara, Jászapáti Péter, Moon Wonjun Ferenc összetételű négyes a lengyelekkel és az olaszokkal csatázott a minél jobb helyezésért: a mieink a harmadik helyen zártak, így a hetedik helyen végeztek.

 

 

Legfrissebb hírek

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
9 órája

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44

Milánó-Cortina 2026: lábtörése miatt kihagyja az olimpiát Martina Valcepina

Téli sportok
2026.01.20. 11:24
Ezek is érdekelhetik