Tóth Zita elárulta, milyen célokkal készül a téli olimpiára

Vágólapra másolva!
2025.10.23. 10:10
null
Fotó: Nemzeti Sport
A második olimpiájára készülő Tóth Zita alpesi síző a világkupában november 15-én versenyezne először.

Az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában arról beszélt, reméli, hogy az edzőitől engedélyt kap ahhoz, hogy rajthoz álljon a finnországi Leviben.

Kiemelte, hogy ebben az idényben már ötven napot tudott havon edzeni, fele-fele arányban fő számában, a műlesiklásban, illetve óriás-műlesiklásban.

„A felkészülésem nagyon jól sikerült. Voltam gleccseren Norvégiában, Olaszországban, Svájcban, ahol nagyon jók voltak a körülmények, ezen kívül Belgiumban teremben” – mondta Tóth Zita. Hozzátette: áprilisban megműtötték a kezét, ám májusban már tudott síelni, bot nélkül, ami jót tett a technikájának.

A februári, milánói-cortinai olimpia kapcsán elmondta, a maximumot szeretné nyújtani, és úgy teljesíteni, hogy egész életében büszke lehessen rá. Számára az lenne ideális, ha a műlesiklás első futamát az első harminc között zárná, mert akkor a második menetben jobb pályakörülmények várnának rá, és akkor még több helyet tudna előre lépni. Műlesiklásban, valamint óriás-műlesiklásban is szeretne indulni Cortinában.

A Vasas 23 éves alpesi sízője a vk mellett az Európa-kupában is érdekelt lesz december elejétől.

Tóth kitért arra is, hogy a Magyar Síszövetség szerdai rendkívüli küldöttgyűlésén a tagság titkos szavazással visszahívta a szervezet elnökét, Csák Leventét, szerinte ez nem befolyásolja a felkészülését.

„A programom ugyanúgy megy tovább. Remélem, a magyar sísport érdekében mielőbb rendeződik a helyzet” – jegyezte meg Tóth, aki a 2022-es pekingi olimpián műlesiklásban 40. volt, míg óriás-műlesiklásban kiesett az első futamban.

 

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
1 órája

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
15 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
19 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
22 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
22 órája

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
23 órája

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
2026.02.02. 22:01

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
2026.02.02. 19:55
Ezek is érdekelhetik