A téli olimpiai sportágak nem kérnek a nem olimpiai nyári sportágakból

Vágólapra másolva!
2025.11.12. 18:25
null
Fotó: Getty Images
A téli olimpiai sportágaknak nem tetszik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), illetve a nyári olimpiai sportágak szövetségének az a javaslata, miszerint egyes nyári sportágak átkerülhetnének a téli játékok programjára.

A sílövők, bobosok és szkeletonosok, jégkorongozók, szánkósok, korcsolyázók, síelők és hódeszkások, valamint a curlingesek nemzetközi sportági szövetségei szerdai közös közleményükben kiemelték, teljes mértékben elkötelezettek az innováció, az egyetemesség és a téli olimpiai játékok különleges és egyértelműen megkülönböztetett vonzerejének megerősítése iránt.

Ebben az összefüggésben teljes mértékben támogatják és nagyra értékelik Kirsty Coventry, a NOB elnöke által teremtett lehetőséget az olimpiai mozgalom minden aspektusának felülvizsgálatára. Jelezték azt is, hogy elismeréssel fogadják a NOB erőfeszítéseit a játékok modernizálásának folytatására az új közönség bevonása érdekében, valamint olyan módszerek feltárására, kidolgozására, amelyekkel az ötkarikás mozgalom befogadóbbá és fenntarthatóbbá tehető.

A téli olimpiai sportágak szövetsége azonban úgy ítéli meg, hogy a téli olimpia jövőjét az eddigieknél jobban nem szolgálják az olyan javaslatok, mint például nyári, de nem ötkarikás sportágak bevonása a téli olimpiai programba.

Közel egy hónapja látott napvilágot az az ötlet, hogy a terepkerékpár (cyclo-cross) és a mezei futás is felkerülhetne a téli játékok műsorára, ugyanakkor egyik sem szerepel a nyári műsorban, ám űzhető nehéz, havas, jeges, sáros terepen is.

Mint fogalmaznak: szilárdan hiszik, hogy egy ilyen megközelítés felhígítaná azt a márkát, örökséget és identitást, amely egyedivé teszi a téli olimpiai játékokat, azaz a sajátos kultúrával, sportolókkal és sportpályákkal rendelkező, havon és jégen űzött sportok ünneplését.

„Az innovációnak a meglévő téli sportok fejlesztésére kell összpontosítania, hogy szélesebb körű részvételt és közönséget eredményezzen, miközben fokozza a téli olimpiai játékok vonzerejét” – mondta Ivo Ferriani, a téli olimpiai sportágak szövetségének elnöke. Hozzátette: az ilyen jellegű fejlődés sikeres példája a síelők hegymászós száma – amely most februárban mutatkozik be az ötkarikás programban –, hiszen autentikus téli környezetből és környezetben született, és a sísportok folyamatos fejlődésének szimbóluma.

 

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
5 órája

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
7 órája

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
7 órája

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
8 órája

A nagyon könnyűektől a nagyon nehezekig – 10 kérdés a téli olimpiák történetéből

Téli sportok
12 órája

Kósa Lajos: A pontszerzés reális cél

Téli sportok
20 órája

Kim Minseok akár három számban is indulhat a téli olimpián

Téli sportok
20 órája

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02
Ezek is érdekelhetik