Lara Gut súlyos szalag- és porcsérüléseket szenvedett – hivatalos

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.11.21. 19:26
null
Fotó: Getty Images
Mint arról beszámoltunk, Lara Gut-Behrami olimpiai bajnok alpesi síző balesetet szenvedett csütörtökön a coloradói Copper Mountainben tartott szuperóriás-műlesikló világkupaedzésen. Most korábbi orvosa megerősítette a svájci La Nouvelliste című lapnak, hogy két helyen is elszakadt a szalag a bal térdében, ráadásul porcsérülést is szenvedett.


Olivier Siegrist, Gut-Behrami korábbi orvosa beszélt a La Nouvelliste lapnak a versenyző sérülésének részleteiről. Eszerint Gut-Behrami elülső keresztszalagja és a belső oldalszalagja elszakadt, továbbá a porcgyűrű is leszakadt.

Gut-Behrami a baleset után egyből konzultált Siegristtel, aki 2017-ben is műtötte őt. A versenyzőre még további vizsgálatok várnak.

A 34 éves, kétszeres összetett világkupagyőztes alpesi síző júniusban jelentette be, hogy az idei lesz az utolsó szezonja, de könnyen előfordulhat, hogy már most véget ér a profi pályafutása.

Gut-Behrami 2022-ben Pekingben szuperóriás-műlesiklásban aranyérmet, óriás-műlesiklásban bronzérmet nyert az ötkarikás játékokon, s van még egy bronza is lesiklásban a 2014-es szocsi olimpiáról. Az összetett világkupa győztesének járó nagy kristálygömböt 2016-ban és 2024-ben emelhette a magasba.

A 2007 óta tartó profi pályafutása során eddig 48 világkupafutamot nyert, amivel ötödik a női örökranglistán. Világbajnokságokról két arany-, négy ezüst- és három bronzérme van, az elsőt még 2009-ben Val-d'Isere-ben, a legutóbbit az előző szezonban, Saalbachban szerezte.

Téli sportok
2025.11.21. 13:03

Alpesisí-vk: megsérült az olimpiai bajnok Lara Gut-Behrami

2022-ben Pekingben szuperóriás-műlesiklásban aranyérmet, óriás-műlesiklásban bronzérmet nyert az ötkarikás játékokon, s van még egy bronza is lesiklásban.

 

 

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
6 órája

A nagyon könnyűektől a nagyon nehezekig – 10 kérdés a téli olimpiák történetéből

Téli sportok
13 órája

Milánó 2026: Japán új éremcsúcsot szeretne elérni

Téli sportok
13 órája

Kim Minseok akár három számban is indulhat a téli olimpián

Téli sportok
21 órája

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Milánó 2026: a NOB elnöke a szervezőket dicséri

Téli sportok
2026.02.01. 10:13

Világrekorder, korszakos legenda, olimpiai érmes és a jövő reménysége – tíz síugró, akire érdemes figyelni a téli olimpián

Téli sportok
2026.01.31. 13:11
Ezek is érdekelhetik