Milánó 2026: nézők nélkül rendezik a szánkósok tesztversenyét

Vágólapra másolva!
2025.11.20. 09:43
null
Dwight Bell, a sportág nemzetközi szövetségének elnöke mindent rendben talált (Fotó: Nemzetközi Szánkó-szövetség)
A várakozásokkal ellentétben nézők nélkül rendezik jövő csütörtöktől vasárnapig a februári milánói-cortinai téli olimpia szánkószámának tesztversenyét.

A szervezők bíztak abban, hogy már szurkolók is jelen lehetnek – a pálya és a kiszolgáló létesítmények gyakorlatilag készen állnak –, de a környező területeken még sok a befejezetlen építkezés, ezért úgy döntöttek, hogy zárt kapus lesz a négynapos viadal.

Ez lesz az első vizsgája a felújított Eugenio Monti-pályának. A létesítményt már márciusban kipróbálhatták a szánkósok mellett a bob- és szkeletonversenyzők is. Akkor a szervezők a pálya kialakításáról és biztonságáról pozitív visszajelzéseket kaptak, most viszont „élesben” tesztelik a jégteknőt és a fogadóépületeket. A pályát a fenntarthatóság jegyében építették újjá. Zöld tetős szerkezettel és a legmodernebb glikol alapú hűtőrendszerrel rendelkezik, így környezetbarát, és közben biztosítani képes az állandó jégviszonyokat.

Dwight Bell, a Nemzetközi Szánkószövetség főtitkára közölte, mindennel meg vannak elégedve, s a vártnál is jobbat kaptak.

Cortinában legutóbb 2008 januárjában, azaz majdnem 18 évvel ezelőtt rendeztek szánkós világkupafutamot. Az új pálya 1445 méteres, ez 95 méterrel hosszabb, mint a régi, és 11 helyett 16 kanyart tartalmaz. Az ötkarikás mezőnyben egyetlen szánkós, a háromszoros olimpiai bajnok, 40 éves amerikai Kaillie Humphries-Armbruster versenyzett a régi teknőben, még kanadai színekben 2004-ben, 2005-ben és 2008-ban.

 

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
7 órája

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
10 órája

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
10 órája

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
10 órája

A nagyon könnyűektől a nagyon nehezekig – 10 kérdés a téli olimpiák történetéből

Téli sportok
14 órája

Kósa Lajos: A pontszerzés reális cél

Téli sportok
22 órája

Kim Minseok akár három számban is indulhat a téli olimpián

Téli sportok
23 órája

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02
Ezek is érdekelhetik