Bronzérmes a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros a műkorcsolya Eb-n!

2026.01.15. 23:02
null
Pavlova Maria és Sviatchenko Alexei (Fotó: Getty Images)
Bronzérmet nyert a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros a sheffieldi műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon.

Az orosz születésű korcsolyázók alkotta kettős szerdán a rövid programjával harmadik volt úgy, hogy az eddigi legmagasabb pontszámát kapta Michael Jackson Earth Song című dalára előadott, harmonikusan kivitelezett produkciójára. A helyezésének megfelelően csütörtökön is az utolsó csoportban szerepelt, utána már csak a címvédő német Minerva Fabienne Hase, Nikita Volodin páros, végül pedig az előző két Eb-n ezüst- és bronzérmes Anasztaszija Metelkina, Luka Berulava georgiai kettős következett.

A kűr – Ursine Vulpine Without you című számára – összességében jól sikerült. Látványos és magas volt az elején a pörgetett emelés, az ugrássort is hiba nélkül mutatták be, majd a dobott tripla flipet is. A következő ugrásnál Pavlova bizonytalanul érkezett le és rövid időre nem volt meg az összhang a két korcsolyázó között, de a program vége kifejezetten szép lett.

Metelkina és Berulava nagy fölénnyel győzött, Hase és Volodin végzett másodikként úgy, hogy a kűrben Pavlováék jobbak voltak náluk.

Az ötkarikás kvótával rendelkező Pavlova és Sviatchenko párosa évek óta a világ élmezőnyébe tartozik, azonban dobogóra ezt megelőzően még nem sikerült felállnia világversenyen, ugyanis a 2024-es világ- és az előző két Európa-bajnokságon egyformán negyedikként zárt.

Pavlováék sikerével 22 évvel Sebestyén Júlia budapesti diadala után lett ismét magyar érmes műkorcsolya Európa-bajnokságokon, párosban pedig Nagy Marianne és Nagy László 1957-es ezüstérmét követően került újra magyar egység a legjobb három közé.

MŰKORCSOLYA
Európa-bajnokság, Sheffield
Pároskűr 
1. Anasztaszija Metelkina, Luka Berulava (Grúzia) 215,76 pont 
2. Minerva Fabienne Hase, Nikita Volodin (Németország) 203,87
3. Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei (Magyarország) 202,56

 

Legfrissebb hírek

Megműtötték Sviatchenko Alexei vállát

Téli sportok
2026.10.06. 13:57

Negyedik helyen a Pavlova, Sviatchenko páros a prágai műkorcsolya-vb-n

Téli sportok
2026.03.25. 23:01

Pavlováék Budapesten hangoltak a vb-re

Téli sportok
2026.03.25. 10:30

Pavlova Maria: Múlt héten volt pár szabadnapunk Milánóban, de most folytatni kell a felkészülést

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 16:28

„Köszönjük, hogy befogadtak minket” – interjú az olimpiai negyedik Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei párossal

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 21:40

Pavlova Maria: Mindkét programunk tökéletes volt

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 06:28

„Mi megtettünk mindent, amit tudtunk” – Pavlova Maria az olimpiai negyedik helyről

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 23:58

Nézze meg a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei duó olimpiai negyedik helyet érő kűrjét!

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 23:08