Moon és a férfiváltó is negyedik lett a rövid pályás gyorskorcsolya Eb-n

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2026.01.18. 17:56
Moon Wonjun (Fotó: Getty Images)
Moon Wonjun negyedik helyen végzett vasárnap 1000 méteren a rövid pályás gyorskorcsolyázók tilburgi Európa-bajnokságán, Bácskai Sára Luca és Somodi Maja nyolcadik, Sziliczei-Német Rebeka tizedik lett. A dél-koreai származású Moon aztán még egy negyedik helyet begyűjtött, amelyet az 5000 méteres férfiváltó tagjaként szerzett.

Az FTC dél-koreai születésű sportolója, Moon Wonjun a parádés negyeddöntő után hasonlóan remekül korcsolyázott az elődöntőben is. A táv elején szokás szerint a mezőny végén helyezkedett, ám ezúttal nem kellett mindenkit megelőznie, mert a brit Niall Treacy kilökte a címvédő olasz Pietro Sighelt, így a magyar versenyző rögtön a harmadik pozícióban találta magát. A hajrában aztán Moonnak semmiféle gondot nem okozott a török Muhammed Bozdag megelőzése, azaz „habkönnyen” lépett a fináléba, amelyben a továbbjuttatások miatt heten szerepeltek.

A döntőben Moon a népesebb mezőny miatt próbált előrébb helyezkedni, de lassacskán visszacsúszott a hatodik helyre, amikor pedig a megszokott ritmusváltásával előretört volna, egy kisebb ütközés miatt kisodródott. Ennek ellenére maradt esélye az éremszerzésre, mert az állandó csatározások nyomán a következő kanyarban hárman is kicsúsztak, azonban a hátralévő két kör már kevés volt ahhoz, hogy az 1500 méteren ötödik magyar versenyző előzzön és feljebb lépjen a negyedik helyről. Az aranyérmet a holland közönség örömére Jens van 't Wout szerezte meg, aki így mindhárom egyéni távon diadalmaskodott.

Ugyancsak negyedik lett 5000 méteren férfiváltónk, amely magyar nem tudott a megszokott összeállításában jégre lépni a fináléban, mivel délelőtt a reményfutamokban agyrázkódást szenvedett a milánói olimpiára készülő Tiborcz Dániel, így megszokott társai, Moon Wonjun és Nógrádi Bence mellett mindkét fiatal, a negyed- és elődöntőben is csapattag Granasztói Ádám, továbbá Csizmadia Márk is szerepelt a négyesben. A magyarok eleinte a harmadik helyen kezdték meg a körözést az olaszok és a lengyelek mögött, de a hollandok előtt.

Az 5000 méteres táv egyharmadánál a hazai közönség biztatását élvező holland csapat egy kör alatt az élre tört, de az olaszok ezt nem hagyták annyiban, visszavették a vezetést. A magyar kvartett egy ideig még tartotta a lépést a riválisokkal, azonban egy rosszabbul sikerült váltásnál kissé lemaradt, innen pedig már nem tudott felzárkózni. A két favorit csapat olyan öldöklő tempót kezdett diktálni, melyet már a lengyelek sem bírtak. A végén a hollandok mindent megtettek az előzésért, de az olaszok minden támadást visszaverve megszerezték az aranyérmet. Harmadikként a lengyelek, negyedikként a magyarok értek célba.

A nők 500 méteres negyeddöntőjében Bácskai Sára Luca és a milánói olimpiára készülő Végi Diána Laura azonos futamban szerepelt, de a biztos továbbjutást jelentő első két hely sorsába nem tudtak beleszólni, egymással harcoltak a harmadik pozícióért, melyet egy szép előzéssel Bácskai szerzett meg, az ideje pedig elég gyorsnak bizonyult az elődöntőhöz. Somogyi Barbarának is minden esélye megvolt a legjobb tízbe kerülésre, ugyanis futamában hatalmasat esett az olasz Martina Valcepina, akit hordágyon vittek le a jégről. Az újraindításnál így már a kettes pozícióból indult a magyar versenyző, aki körökön át nagyszerűen verte vissza Katarina Buric támadását, azonban a horvát ellenfelének jobban sikerült a láb betolása a célvonalnál, így 22 ezreddel megszerezte a továbbjutást érő második helyet, Somogyi viszont harmadikként kiesett.

Bácskainak az elődöntőben nem volt reális esélye a fináléba jutásra, mert a legkedvezőtlenebb, ötös pozícióból rajtolt. Ezen nem is tudott változtatni a futam során, így a 6-10. helyről döntő B fináléba került. A kisdöntőben a négyes rajtpozícióját megőrizve kezdte meg a körözést, majd egy remek előzéssel a francia Berenice Combyt maga mögé utasítva feljött harmadiknak, így összesítésben nyolcadik helyen végzett. A legjobbak csatájában a hazai közönség legnagyobb örömére hármas holland diadal született: a szám világbajnoka, Xandra Velzeboer mögött húga, Michelle lett a második és Selma Poutsma a harmadik.

Az 1500 méteres távon Sziliczei-Német Rebeka és a milánói téli olimpiára készülő Somodi Maja azonos futamba kapott besorolást. A hajrához közeledve az olasz Arianna Sighel és a holland Diede van Oorschot mögött a harmadik és negyedik pozícióban korcsolyázott a két magyar versenyző, de az ezen a távon két éve bronzérmes Sziliczei-Német nem tudott előzési pozícióba kerülni, az utolsó kanyarban pedig megelőzte őt az ebben a számban junior világbajnok Somodi, ami a lényegen nem változtatott, mindketten a B döntőben folytathatták.

A kisdöntőben Somodi korán az élre állt, a mögötte zajló csatáknak köszönhetően pedig kissé el is lépett riválisaitól, így könnyedén megnyerte a futamot, azaz összesítésben nyolcadikként zárt. Mögötte Sziliczei-Német is nagyszerűen küzdött, harmadikként haladt át a célvonalon, azaz tizedik lett. A fináléban aztán megszakadt a házigazda hollandok diadalmenete, ugyanis a sportág 35 éves olasz legendája, Arianna Fontana két olimpiai és egy világbajnoki aranya után begyűjtötte pályafutása 25. Európa-bajnoki címét, 1500 méteren pedig hatodszor győzött.

A magyar csapat két bronzzal az ötödik helyen végzett az éremtáblázaton, az élen a házigazda hollandok zártak, akik a kilencből hét számban is diadalmaskodtak.

Téli sportok
5 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: bronzérmes a magyar vegyes váltó az Eb-n

Pietro Sighel hibázott a legvégén, kicsúszott – a Végi Diána Laura, Somodi Maja, Nógrádi Bence, Moon Wonjun összetételű négyes pedig köszönte szépen a harmadik helyet.

 

RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA EURÓPA-BAJNOKSÁG, TILBURG
Férfi 1000 m
1. Jens van 't Wout (Hollandia) 1:24.470 perc 
2. Luca Spechenhauser (Olaszország) 1:24.928 
3. Thomas Nadalini (Olaszország) 1:24.990 
4. Moon Wonjun 1:25.111 
...15. Nógrádi Bence 
...27. Tiborcz Dániel
5000 méteres férfi váltó
1. Olaszország (Pietro Sighel, Thomas Nadalini, Luca Spechenhauser, Andrea Cassinelli) 6:47.817 perc 
2. Hollandia (Itzhak Laat, Frisco Emons, Jens van 't Wout, Teun Boer) 6:48.185 
3. Lengyelország (Felix Pigeon, Michal Niewinski, Diane Sellier, Lukasz Kuczynski) 6:51.085 
4. MAGYARORSZÁG (Moon Wonjun, Nógrádi Bence, Granasztói Ádám, Csizmadia Márk) 6:53.321
Női 500 m
1. Xandra Velzeboer (Hollandia) 41.859 mp 
2. Michelle Velzeboer (Hollandia) 42.009 
3. Selma Poutsma (Hollandia) 42.020 
...8. Bácskai Sára Luca 
...12. Somogyi Barbara 
13. Végi Diána Laura
Női 1500 m
1. Arianna Fontana (Olaszország) 2:42.479 perc 
2. Zoe Florence Deltrap (Hollandia) 2:42.718 
3. Arianna Sighel (Olaszország) 2:42.762 
...8. Somodi Maja 
...10. Sziliczei-Német Rebeka ...21. Bácskai Sára Luca

 

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: bronzérmes a magyar vegyes váltó az Eb-n

Téli sportok
5 órája

Mindhárom magyar váltó elődöntős a rövid pályás gyorskorcsolya Eb-n

Téli sportok
2026.01.16. 20:14

Bánhidi Ákos: Minden tekintetben olimpiai főpróba lesz az Európa-bajnokság

Téli sportok
2026.01.06. 15:07

Rövid pályás gyorskorcsolya: ők utazhatnak a milánói téli olimpiára!

Téli sportok
2026.01.02. 14:57

Rövid pályás gyorskorcsolya: olimpiai induló a férfiváltó!

Egyéb egyéni
2025.11.30. 17:44

Rövid pályás gyorskorcsolya: elődöntőbe jutott a férfiváltó a dordrechti wt-versenyen

Téli sportok
2025.11.28. 19:22

Moon 14. lett 1000 méteren, Sziliczei-Német 19. 1500 méteren a gdanski versenyen

Téli sportok
2025.11.23. 18:36

Moon Wonjun 13. 1500 méteren Gdanskban

Téli sportok
2025.11.22. 18:08
Ezek is érdekelhetik