Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Extraklasszisok jönnek-mennek, de globális szupersztárrá kizárólag Lindsey Vonn tudta kinőni magát az alpesi sí közegéből – nem csoda, hogy a teljes sportvilág lélegzet-visszafojtva várta visszatérését az elitbe. Noha az amerikai klasszis (többek között makacs és sorozatos sérülései miatt) 2019-ben visszavonult, a civil életben semmi sem tudta annyira boldoggá tenni, mint korábban a száguldás a lejtőkön. Mindezzel együtt is valószínűtlen volt a visszatérés, hiszen térdfájdalmait már csak protézis beültetésével tudta megszüntetni, ám a beavatkozás sokkal jobban sikerült a vártnál.
Vonn nemcsak újra lécet tudott csatolni, hanem privát edzésein vissza is nyerte néhány évvel azelőtti formáját, és mivel veszítenivalója nem volt, gondolt egyet, és 2024 végén visszatért a világkupába. Nyilvánvalóan sokan kételkedtek benne, és voltak, akik csupán marketingfogásnak tartották az akcióját, ám hamar elhallgattatott minden kritikust, amikor 2025 márciusában dobogós helyezést szerzett a világkupában. Mire elérkezett a következő idény rajtja, már betöltötte a 41. életévét, de az idő múlására fittyet hányva hihetetlen módon rátett még egy lapáttal, és 2025. december 12-én St. Moritzban vk-versenyt nyert.

Idén január 10-én ráadásul duplázott, így amennyire elképzelhetetlennek hangzott volna két-három évvel korábban, diadala után teljesen komolyan kijelenthettük: Vonn a küszöbön álló olimpia egyik legnagyobb esélyese lesiklásban. De nem is róla lenne szó, ha a sors nem tartogatott volna számára újabb csavart az „ezredik” sérülése képében, amelyet múlt pénteken szenvedett el Crans-Montanában. Az időzítés nem is lehetett volna pechesebb, hiszen az alpesi sí programjában épp a lesiklás szerepel a legkorábban, és a nők első edzését már csütörtökön megtartják, vasárnap pedig következik a verseny.
Ami biztató, hogy törésről és szakadásról valószínűleg nincs szó, mivel az amerikai klasszis legutóbbi szöveges Instagram-bejegyzésében kiemelte, ha van valami, amiben igazán kiemelkedő, az a sérülések utáni hatékony visszatérés, így olimpiai álmát sem adta fel. Más kérdés, hogy ilyen előzmények után mekkora az esély arra, hogy a maximumot tudja kihozni magából? Nos, nyilvánvalóan nem sok… Ennek ellenére, ha oda tud állni a rajthoz, mindenképp számolni kell vele, fanatizmusa és kitartása ugyanis nem ismer határokat, és ha végre Fortuna is mellé szegődik, összejöhet a tündérmese.
![]() A férfiak mezőnyében több aranyéremre is esélyes a svájci Marco Odermatt, aki az előző idény óta szakágakon átívelően halmozza a győzelmeket a világkupaversenyeken. A 28 éves klasszis az aktuális szezonban máris nyolc diadalt aratott – hármat-hármat óriás-műlesiklásban és lesiklásban, kettőt pedig szuper-G-ben, így nem csoda, hogy mindhárom szakági összetettet vezeti. Mindezt figyelembe véve Cortinában elméletileg „csak” a legjobbját kell hoznia ahhoz, hogy három aranyat nyerjen – sőt, ha indul csapatkombinációban, akár a négy is meglehet. De a svájciak a favorit esetleges megingása esetén is gazdag éremtermésben reménykedhetnek, hiszen Loic Meillard és Franjo von Allmen is remek formának örvend. Más nemzetek képviselői közül a férfiaknál esélyesnek számít még a brazil-norvég Lucas Pinheiro Braathen, valamint a norvég kontingensből Henrik Kristoffersen, Timon Haugan és Atle Lie McGrath is. Ami a nőket illeti, szlalomban minden idők egyik legjobbja, az amerikai Mikaela Shiffrin a toronymagas favorit, óriás-műlesiklásban viszont mások is odaérhetnek az élre: többek között az osztrák Julia Scheib és a svájci Camille Rast is kiváló formában van. A gyorsasági szakágakban sérülése mértéke függvényében Lindsey Vonn robbanthat, de második olimpiai aranyára hajt az olasz klasszis Sofia Goggia is. |
![]() Miklós Edit káprázatos szocsi hetedik helyezése óta most először bízhatunk abban, hogy alpesi síben magyar versenyző a legjobb húsz között zár olimpián. A csíkszeredai kiválóság Pjongcsang előtt megsérült, visszavonulása után pedig a technikai szakágakban induló Tóth Zita Pekingben még nem tudott az elit közelébe kerülni. A 23 éves sportoló viszont azóta rengeteget fejlődött, amit tavaly novemberben bizonyított – Leviben a műlesiklók versenyén a 25. helyet elérve először lett pontszerző a világkupában. Az olimpián annyiból könnyebb a helyzete, hogy egy szakágban a legsikeresebb sínemzetek is csak négy versenyzőt indíthatnak, így ha Olaszországban tökéletesen teljesít, odaérhet a top 20 környékére. Férfi indulónk, Úry Bálint esetében szerényebbek az elvárások, hiszen világkupaversenyeken nem szerepel, ugyanakkor tavaly műlesiklásban 31. lett a világbajnokságon. Megsüvegelendő teljesítmény lenne, ha ezt az olimpián is megismételné. |
A PROGRAM
Február 7.: férfi lesiklás, 11.30.
Február 8.: női lesiklás, 11.30.
Február 9.: férfi csapatkombináció – lesiklás, 10.30, műlesiklás, 14.00.
Február 10.: női csapatkombináció – lesiklás, 10.30, műlesiklás, 14.00.
Február 11.: férfi szuper óriás-műlesiklás, 11.30.
Február 12.: női szuper óriás-műlesiklás, 11.30.
Február 14.: férfi óriás-műlesiklás (Úry Bálint), 10.00, 13.30.
Február 15.: női óriás-műlesiklás (Tóth Zita), 10.00, 13.30.
Február 16.: férfi műlesiklás (Úry Bálint), 10.00, 13.30.
Február 18.: női műlesiklás (Tóth Zita), 10.00, 13.30
A skót eredetű sportág már az első, 1924-es téli olimpián is szerepelt a programban. Ezt követően azonban az 1998-as naganói játékokon küzdöttek legközelebb az érmekért, immár külön a férfi- és a női csapatok, míg 2018 óta már a legjobb vegyes párosok is összemérik erejüket. Utóbbiak kezdik el legkorábban a versenyzést a cortinai Olimpiai Jégcsarnokban, már február 4-én szerdán, sajnos a mieink nélkül. Bár versenyzőink a selejtezőkön megpróbálták kiharcolni az indulási jogot a legjobb tíz csapat között, ez sem most, sem korábban nem sikerült nekik. A program |














