Kafelnyikov túlbonyolította

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.05.30. 22:00
Címkék
Esőmentes nap virradt Párizsra, viszont szomorú, a mieink szempontjából legalábbis. Kapros Anikó szenzációs győzelmét követően szerdán egyik pályára lépő honfitársunk sem tudta kicsikarni a továbbjutást, vagyis az öt magyar induló közül mindössze egy élte túl az első kanyart, ráadásul éppen az, akinek a legnehezebb ellenfél jutott. Kuti Kis Rita (255. a világranglistán) úgy kezdett, mint a selejtezőben, azaz imponálóan, már 5:1-re is vezetett a svájci Mikaeliannal (53.) szemben, megnyerte ugyan az első szettet, de "csak" 6:4-re. Ha simábban lett volna az övé, talán nem kezd el úgy játszani a helvét, mint tette... Azok után, hogy Rita hozta az első gémet, Mikaelian nem ismert kegyelmet, és 6:1, 6:0-ra besöpörte a következő két szettet. Sajnos, Sávolt Attila (68.) mérkőzése is viszonylag hamar véget ért, válogatott játékosunk sok hibával játszva alulmaradt a belga Olivier Rochus (60.) ellen. Attilát nem az zavarta, hogy csak szerdán léphetett pályára először, sokkal inkább az, hogy nem akart összeállni a játéka. "Jellemző, hogy már a legelején elveszítettem az adogatásomat - mondta letörten. - Próbáltam nyomást helyezni Rochusra, kikényszeríteni belőle a hibát, de sehogy sem sikerült, hátulról nagyon rosszul játszottam, ráadásul a szerva sem ment jól. A második szettben megvoltak a lehetőségeim, két pontra is álltam az egyenlítéstől, de nem sikerült. Talán ha négy háromnál nem rontom el azt a könnyű tenyerest bréklabdánál... Így alakult. Hamarosan elkezdem a felkészülést Wimbledonra, két előversenyen is szerepelek, Hallében, illetve s'Hertogenboschban." Meglepő módon több klasszisjátékos megszenvedett (nem is beszélve, mondjuk, Labadzéról vagy Ogorodovról, ők egyaránt 9:7-re nyerték a döntő szettet), pedig még nagyon a verseny elején járunk, sőt akadt olyan is, aki el is búcsúzott Párizstól. Mindenekelőtt Jevgenyij Kafelnyikovot kell megemlíteni, a torna 1996-os bajnoka kissé túlbonyolította a mérkőzését, és bár volt esélye arra, hogy pályafutása során immár kilencedszer keveredjen ötszettes csatába a Roland Garroson, figyelme kihagyott, az argentin Mariano Zabaleta meg lesújtott. A negyedik játszmában 5:3-nál előbb szettlabdához jutott az orosz, elpackázta, 5:4-nél meg elbukta az adogatását - a rövidítésben pedig esélye sem volt. Kafelnyikovnak ez volt a tizenkettedik salakpályás meccse az idén (plusz a Davis-kupa), és ebből csak kettőt tudott megnyerni. Hogy Thomas Johansson ne csináljon Grand Slamet az idén, arról Arnaud Clément gondoskodott (szép is lett volna, ha a svéd mind a négy nagy versenyt megnyeri...), miközben a bizarr kinézetű orosz Sztoljarov kis híján meglepetést okozott a világelső Lleyton Hewitt ellen - ám 7:6, 5:1 után az történt a pályán, amit az ausztrál akart. A tavalyi döntős Alex Corretja lendült a Roland Garrosra, Andre Agassi még csak az első akadályon van túl, de legalább könnyedén vette azt, Marat Szafin ugyanakkor nyögdécselt, mintha az idegeivel lennének gondok. Egy ízben például bevágta az ütőjét a nézők közé - majd onnan visszahajították neki. És akkor Gustavo Kuertenről! Amit a címvédő előadott, az megint csodaszámba ment. Nem is elsősorban az, hogy végül megverte Davide Sanguinettit, hanem az, ahogyan. A szettek arányát tekintve 2:1-re vezetett az olasz, mi több, a negyedikben 3:0-ra, és labdája volt a 4:0-hoz, a kezében volt a győzelem, mindössze azt a könnyűnek tetsző röptét kellett volna bevinnie. A háló szegélye azonban leszedte a labdát, megmentve ezzel Gugát. Egy centin múlt. Az ötödikben megint Sanguinetti vezetett brékkel, ám a brazil azonnal egyenlített, és innen már nem volt megállás, valósággal felőrölte az egyre bizonytalanabb olaszt. És ilyenkor előjönnek az emlékképek a tavalyi Roland Garrosról, amikor bizonyos Michael Russell egyetlenegy pontra állt a továbbjutástól ellene, mégsem tudta megverni a dél-amerikait, aki végül 0:2-ről diadalmaskodott. Hiába, Kuerten óriási sportember. A hölgyeknél nem született különösebb meglepetés, akinek nyernie kellett, nyert, a címvédő Jennifer Capriati igazolta, hogy remek passzban van, a trónkövetelő Venus és Serena Williams egyenesen "elgázolta" ellenfelét, Szeles Mónika is kezd belelendülni, Anna Kurnyikova meg nem bírt a szabadkártyás Wheelerrel. Jobb is lenne, ha más szakma után nézne, elhelyezkednie elvégre nem lenne nehéz.
Legfrissebb hírek

Magyar Kupa-sorsolás: a tét már a legjobb 16 közé jutás

Labdarúgó NB I
13 perce

Örömtekerés helyett: demonstráció és törölt zárószakasz a Vuelta utolsó szakaszán

Kerékpár
19 perce

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
22 perce

A hajrában dőlt el a Győr-rali – Német nyert!

Rali
28 perce

A Kassa simán továbbjutott a Szlovák Kupában

Minden más foci
37 perce

Osztrák hokiliga: egy gól is elég volt a Fehérvár Linz elleni sikeréhez

Jégkorong
45 perce

Niké Liga: Dunaszerdahely–Zólyombrézó

Minden más foci
54 perce

Erste Liga: fölényesen nyert otthon a címvédő Gyergyó

Jégkorong
55 perce
Ezek is érdekelhetik