"Erre a produkcióra mindketten büszkék lehetünk”

2002.09.01. 22:35
Címkék
Állapította meg Lleyton Hewitt, miután szenzációs, ötszettes mérkőzésen megverte az amerikai James Blake-et. "Hihetetlen ütésekkel szórakoztattuk a közönséget, egyedül azt sajnálom, hogy Lleyton zsákjában volt több muníció. Úgy vélem, ha akár egy kissrác is végignézte a meccset, méltán szeretne a nyomdokainkba lépni  magyarázta Blake.
"Bevallom, nem értem, mi történt velem, az agyam mintha levonult volna a pályáról… Sokáig minden olyan könnyedén ment, aztán teljesen leblokkoltam. Na mindegy, a lényeg úgyis az, hogy továbbjutottam, viszont tisztában vagyok azzal: hétfőtől sokkal magasabb szinten folyik majd a játék” – a dél-koreai Cso Jun Dzseong ellen 6:1, 5:1-re vezető, mégis csak három játszmában diadalmaskodó Szeles Mónika véleménye."Mint minden éljátékos, természetesen én is a tornagyőzelemre török, ugyanakkor muszáj megmaradni a realitás talaján: vagyis nincs sok esélyem a bajnoki cím megszerzésére, hiszen csak pár hete tértem vissza a pályára. Türelmesnek kell lennem, a kimagasló eredmények nem jönnek egyik percről a másikra” – Martina Hingis a saját győzelmi esélyeiről."Ez azért mégiscsak egy Grand Slam-torna, ahol illik minden egyes pontot véresen komolyan venni annak érdekében, hogy a mérkőzés végén elégedetten pillanthasson az ember az eredményjelzőre. Hogy nyugodt voltam? Dehogy! Ameddig nem volt kétszettes előnyöm, plusz egy brék, addig egyáltalán nem lehettem nyugodt” – a paraguayi Ramón Delgadóval (is) kegyetlenül elbánó Andre Agassi meglehetősen meghökkentő nyilatkozata."Annak idején folyton azt hajtogatták, hogy túl fiatal vagyok, most meg azt: túl öreg. Tényleg ilyen bánásmódban kell részesülnöm?!” – a női és vegyes párosban is győzelemmel rajtoló, 45 esztendős Martina Navratilova szavai.
Legfrissebb hírek

Versenylista futóínyenceknek Kozma Rolandtól: Daráló, Julian Alps és A Kör

Csupasport
2 perce

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
13 perce

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
31 perce

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
48 perce

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
50 perce

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
1 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
2 órája