Mirnij kegyetlensége

Vágólapra másolva!
2002.09.05. 23:05
Címkék
"Az első ponttól az utolsóig pazar derbi volt. Különösebben nem hatott meg, hogy elveszítettem az első szettet, aki ugyanis ilyenkor berezel, az még kettőt el szokott bukni, viszont éreztem, tudásom legjavára lesz szükség, mert Mirnij kegyetlenül teniszezett, sorra vagdosta be a hatalmas szerváit, ráadásul kitűnően röptézett. Szóval, örülök, hogy túl vagyok rajta” – jellemezte a Maksz Mirnij elleni mérkőzését Andre Agassi. "Most játszottam a legjobban ezen a tornán, és meggyőződhettem arról, hogy igenis van hová fejlődnöm, illetve arról: képes vagyok felvenni a versenyt az olyan szintű játékosokkal, mint Agassi. Hasonló meccset veszítettem el tavaly Kuerten ellen, csakhogy az két fordulóval korábban történt, szóval, egy szavam sem lehet a produkciómra” – a negyeddöntőben búcsúzó Maksz Mirnij nyilatkozata. "Lleyton ellen egészen más elveket kell követni. Türelem, türelem és türelem, talán ez lesz a három legfontosabb dolog. A maximumot kell kihoznom magamból, igaz, neki is, merthogy azért engem sem könnyű megverni” – vezette fel a világelső Lleyton Hewitt elleni elődöntőjét Agassi. "A kor a legkevésbé sem számít Agassinál, nézzék meg, milyen fizikai állapotban van. Azt hiszem, ebből a szempontból most van pályafutása csúcsán. Különben is, önök szerint hány mérkőzést veszített el a rossz kondíciója miatt?” Megmondom én: egyet sem” – ez már Hewitt véleménye. "Talán megverhettem volna, talán nem. Mindenesetre amikor a második szettben öt–négynél én adogattam, óriási sanszot hagytam veszni, habár pontosan tudtam, Hewitt nagyon akarja azt a gémet. Igen, kicsit megijedtem a lehetőségtől” – a Hewitt-tól négy játszmában kikapó Junesz el-Ajnaui vallomása. "Mónika nem játszott jól, ráadásul erősen fújt a szél, ami azért jelentős zavaró tényező” – összegzett röviden a címvédő Venus Williams. "Túl gyorsan jöttek a labdák, ezekkel nem tudok mit kezdeni” – magyarázta Szeles Mónika. "Teljesen le vagyok taglózva, mert minimális célként az elődöntőbe jutást tűztem ki magam elé, ami meg igazán bosszant, az az, hogy két szettben nyerhettem volna. Sajnos nem ez volt az első ilyen meccsem. Ilyenkor mindig arra a megállapításra jutok: csak az ember képes többször ugyanazt a hibát elkövetni” – füstölgött Jennifer Capriati, miután háromjátszmás vereséget szenvedett Amélie Mauresmótól a szerdai negyeddöntőben.
Legfrissebb hírek

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
33 perce

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
46 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
49 perce

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
1 órája

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
1 órája

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
1 órája

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik