Horácio tanítása

2002.09.06. 22:47
Címkék
"Ha nem hinnék abban, hogy tudok még Grand Slam-tornát nyerni, nem volnék itt. Láthatják, maradt még bennem erő, és úgy érzem, végre összeállt a játékom, ráadásul visszatért az önbizalmam, bár pontosan tudom azt is, hogy soha az életben nem leszek olyan jó, mint mondjuk kilencvenötben. Eljutottam a nyolcaddöntőig, aztán a negyeddöntőig és az elődöntőig, márpedig az ilyen kritikus szakaszokban hihetetlenül tudok figyelni. Roddick ellen már a legelején tövig nyomtam a gázpedált” – jelentette ki Pete Sampras. "Pár évet azért már eltöltöttem a profik között, van néhány jó eredményem, ezért ezt-azt meg merek kockáztatni, például az erős második szervákat. Akár bréklabdánál is” – fűzte hozzá Pistol Pete."Nem értem, most miért nem mondogatják, hogy Pete már öreg, és hogy kiégett?… Ha máskor nem, hát ezek után rájöhettek, szédületesen tud még teniszezni, elegánsan, szemet gyönyörködtetően” – a leigázott Andy Roddick véleménye."Régóta teniszezem, de sohasem volt és nem is lesz erős adogatásom, éppen ezért az alapütéseimet kell csiszolnom. A tenyeres meg a fonák ösztönből jött, világéletemben így ütöttem őket, és azt hiszem, nem is csinálom rosszul. Az eddigi eredményemmel természetesen maximálisan elégedett vagyok, habár nem igazán tudom feldolgozni, mit értem el, hiszen három olyan teniszező mellé kerültem, akikről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni” – magyarázta a wimbledoni negyeddöntő után most az US Open elődöntőjébe jutó Sjeng Schalken."Sokan, sokszor mondták már, hogy higgadjak le, ne kockáztassak annyit a pályán, inkább próbáljak meg türelmesen teniszezni. De nem megy, mert nem azt tanították nekem, az edzőm, Horácio De La Pena is azt hajtogatja, ne hallgassak másra, hanem játsszam a saját játékomat. Rá viszont hallgatok” – közölte Fernando González, a chileiek legújabb büszkesége."Schalken képzett, tapasztalt játékos, aki mindent tud erről a sportágról. De nem legyőzhetetlen, és ezt szeretném is bebizonyítani” – ismét Sampras, ezúttal a soron következő mérkőzéséről.
Legfrissebb hírek

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 perce

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
6 perce

Vizes Eb: Milák Kristóf vállalja a váltót – irány a dobogó?

Úszás
28 perce

Versenylista futóínyenceknek Kozma Rolandtól: Daráló, Julian Alps és A Kör

Csupasport
1 órája

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
1 órája

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2 órája

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
2 órája