Öregember nem vénember

2002.09.08. 21:38
Címkék
"Vitathatatlan, ebben a két hétben nem volt ellenfele Serenának, különösebben én sem tudtam megszorítani őt, mert sokkal jobban teniszezett, én meg túl sokat hibáztam. Büszke vagyok rá, hiszen parádés éve van, nyert három Grand Slam-tornát. Nekem, sajnos, az idén nem adatott meg ez az öröm, de így is elégedett lehetek magammal” – nyilatkozta a női egyes döntőt követően Venus Williams."Büszkén nézhetek tükörbe, mert tudom, mindent, de tényleg mindent kihoztam magamból, amit csak lehetett, sajnos, ezúttal ennyire volt elegendő. Agassitól különben sem szégyen kikapni, kiváltképp, ha ilyen szinten teniszezik” – ismerte el a vereségét a tavalyi bajnok Lleyton Hewitt."Akárhányszor felnéztem, már ott tornyosult a hálónál, meg is lepett rendesen. Ráadásul elképesztően adogatott, annak örülhettem, ha egyáltalán bele tudtam kapni a labdába. Amikor Pete így szervál, semmi esélye sincs az embernek” – magyarázta az elődöntőben Pete Sampras által "kiszervált” Sjeng Schalken."Olyan szintű világklasszisokat, mint Sampras és Agassi, sohasem szabad leírni. Lám, mindketten harmincon túl vannak már, mégis eljutottak a döntőig, aminek minden bizonnyal az egész világ örül, én például nagyon. Az ő rivalizálásuk pótolhatatlan lesz majd, éppen ezért bízom abban, hogy a következő hónapokban minél többször összefutnak a különböző versenyeken, vagy ha nem is egymással, de mondjuk Hewitt-tal vagy Szafinnal. Ugyanis ezekért a meccsekért igazán érdemes kimenni a stadionokba” – hangoztatta a 34 esztendős Boris Becker, aki a női döntő előtti bemutató-mérkőzésen 6:4, 7:5-re legyőzte a nála kilenc évvel idősebb John McEnroe-t.
Legfrissebb hírek

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
22 perce

El-selejtező: Górnik Zabrze–Ferencvárosi TC 0–0, összesítésben: 0–1

Európa-liga
24 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, Kós Hubert negyedik 100 pillangón! – videó

Úszás
38 perce

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
54 perce

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
1 órája

Vizes Eb: Milák Kristóf vállalja a váltót – irány a dobogó?

Úszás
1 órája

Versenylista futóínyenceknek Kozma Rolandtól: Daráló, Julian Alps és A Kör

Csupasport
2 órája