Hewitt rájött: sok a jóból

CS. G.CS. G.
2002.09.18. 23:04
Címkék
Hogy a két, harmincfölötti amerikai géniusz New York-i hiperbravúrja ihlette-é meg Lleyton Hewittot, nem tudni. Ami tény, az ausztrál világelső egy szerdai interjúban közölte, jövőre kevesebb tornán kíván indulni, mint az eddigi esztendőkben.
Pete Sampras és Andre Agassi már fénykorában is érzéssel csipegetett a versenynaptárból, nem mentek el mindenhová, uram bocsá’ nem túl jeles alkalmakkor nem adtak ki magukból mindent, így is a bérceken tudtak maradni. Csakhogy a jelen teniszében az nyüzsöghet az élbolyban, aki a lehető legtöbb viadalon indul, ez pedig a Hewitt-típusú "semmiben sem a legjobb, de mindenben jó” játékosoknak aligha kedvez hosszútávon. Az eltiporhatatlanságával, szüntelen rakkolásával, lankadatlan száguldozásával No. 1. pozícióba érő szőke auszi mostanság jött rá erre. Ami az igazán ijesztő: mindössze 21 éves. Minthogy azonban immáron ötödik éve "nyomja az ipart”, az elmúlt két szezonban 20, illetve 22 tornán indult, plusz négy-négy Dk-meccsen játszott, vésztjóslóan korán kezdi érezni az idők szavát (ráadásul rendre elődöntőig, döntőig szalad, azaz jóval kevesebbet pihen, mint bárki más). Idén eddig 16 tornán 61 mérkőzést vívott (50 győzelem), s most kijelentette: "jövőre elsősorban a Slamekre és Davis-kupára koncentrálok, így okosan állítgatva össze a menetrendet meghosszabbíthatom a pályafutásomat.”Már-már kapcsolódó hír, hogy a napokban két tornát is fáradtságra hivatkozva lemondó Venus Williams vasárnap éjjel lerepült autójával az útról – hála a Mindenhatónak, karcolások nélkül úszta meg a balesetet; vele utazó féltestvére, valamint annak felesége könnyebb sérüléseket szenvedett csupán.
Legfrissebb hírek

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
2 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
13 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
21 perce

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
41 perce

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
55 perce

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája