Fed-kupa: először nyertek a szlovák hölgyek

CS. G.CS. G.
2002.11.03. 22:24
Címkék
A bánat: egy nagy óceán&  írta a költő, s a spanyolok hervadtságát alighanem csak a Kanári-szigeteket körülvevő víz mennyiségével lehet kellőképp jellemezni. Nem is tengernyi, óceánnyi fájdalom az&
Merthogy hazai pályán kaptak ki a hispánok a Fed-kupa döntőjében a szlovákoktól: utóbbi náció 1994-es debütálása után első ízben diadalmaskodott a "női Davis-kupában”. Az első napi 1–1-et követően lényegében a vasárnapi nyitó szinglin dőlt el minden: ez valami egészen elképesztő csatát hozott, hiszen Hantuchová és Martínez 3 óra 21 percen át nyüstölte egymást. Az első játszmát a rutinosabb spanyol csípte meg a tie-breakben, hatodik szettlabdáját értékesítve, 10–8-cal. A másodikban a tót lány a döntő pillanatban jobban koncentrált, a harmadikban pedig 5:3-nál a győzelemért szervált, csakhogy ellenfele visszabrékelt. Hantuchová azonban óriási akarattal újból elvette Martínez adogatását, ami egyben a győzelmet is jelentette. Ezt követően pedig következett a fáklyásmenet: az osztrákok elleni elődöntőn meghúzódott Sánchez-Vicario csak vonszolta magát a pályán, már az bravúrnak számított, hogy megúszta a dupla nullát, holott Husarová ellen 0:6, 0:5-nél úgy festett, pályafutása során másodszor – tizenöt év után – megint "lesimázva” fejez be egy meccset. Fed-kupa, döntő, Kanári-szigetek
(fedett pálya, GreenSet-borítás)

Szlovákia–Spanyolország 3–1
Szombat: Husarová–C. Martínez 0–1, Hantuchová–Serna 1–1. Vasárnap: Hantuchová–C. Martínez 6:7, 7:5, 6:4; Husarová-Sánchez-Vicario 6:0, 6:2. A párost nem játszották le.
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
4 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
5 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
5 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
5 órája