Goran Ivanisevic pelenkát cserélget

Vágólapra másolva!
2003.03.16. 21:07
Címkék
Bár egyes források szerint Goran Ivanisevic az idei wimbledoni tornát követően befejezi pályafutását, maga az érintett éppen a minap beszélt arról, hogy a 2004-es athéni olimpiáig mindenképpen a porondon szeretne maradni. Ebben egyedül a sérülései akadályozhatják meg, hiszen a 32. életévében járó horvát teniszcsillag a tavaly megoperált bal vállát, valamint a jobb a térdét is fájlalja.
"Egy nagy-nagy álmom teljesülne, ha ott lehetnék az olimpián – nyilatkozta a 2001-es wimbledoni bajnok. – A kilencvenkettes barcelonai játékokon, vagyis abban az évben, amikor nemzetközileg is elismerték államunkat, én vihettem a lobogót, és mindenképpen át szeretném élni még egyszer azt a leírhatatlan pillanatot. Szerintem rám is bíznák ezt a nemes feladatot.”Ivanisevic természetesen nem lenne Ivanisevic, ha csupán egy témával kapcsolatban nyilatkozna az újságíróknak, ezúttal például elárulta, nagyszerűen megy neki a pelenkacserélés, bár gyermeke még nincs. "De hamarosan megszületik a kislányom, ezért nem árt gyakorolni” – mondta, majd nemtetszését fejezte ki az ügyben, hogy még nem kapott fair play díjat. "Most Indian Wellsben, a Kuerten elleni mérkőzésemen több olyan pontot is megadtam Gugának, amit a bíró tévesen outnak látott. Ezt diktálta a sportszerűség. Amúgy nem ez volt az első ilyen eset. Mindig fölülbírálom a játékvezetőt, ha úgy érzem, bent volt a labda, éppen ezért nem értem, miért nem kaptam még fair play díjat. Azok bezzeg megkapják, akik sohasem vitáznak a bírókkal…”
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
3 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
3 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
3 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
3 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
4 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik