Az Örök Fáradhatatlan búcsúja

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2003.08.27. 22:58
Címkék
A Legnagyobbal, Pete Samprasszel ellentétben az ő búcsújáról már mindenki tudott hónapok óta. A történelem legfiatalabb Grand Slam-torna-győztese (1989-ben, 17 évesen nyerte meg a Roland Garrost) már az év elején bejelentette, hogy az idei lesz az utolsó esztendeje a profik között, illetve a Flushing Meadows-i az utolsó tornája.
Michael Chang vereséggel búcsúzott
Michael Chang vereséggel búcsúzott
Michael Chang vereséggel búcsúzott
Michael Chang vereséggel búcsúzott
Michael Chang vereséggel búcsúzott
Michael Chang vereséggel búcsúzott
Arról már a chilei – tizenötödikként kiemelt – Fernando González tehetett, hogy az utolsó torna mindöszsze egy mérkőzésig, ha úgy tetszik, 148 percig tartott. Egy fonák volt az utolsó, amelyet Michael Chang a profik között ütésként végrehajtott. Még egyszer ízelítőt adott hihetetlen küzdőszelleméből, 0:2-ről, brékhátrányból még visszakapaszkdott, a negyedik játszmában azonban már nem bírta az iramot.
"Nagyszerű érzés, hogy úgy emlékeznek rám az emberek, mint olyan teniszezőre, aki mindig igyekezett a tudása legjavát nyújtani. Ez néha a győzelemhez, máskor a vereséghez volt elég. Nagyon nehéz lesz elhagyni a pályát” – mondta a mérkőzés után Chang.
Kétségtelen, hogy az 1989-es Roland Garros volt a legemlékezetesebb tornája, az Ivan Lendl elleni pedig a legemlékezetesebb meccse. A negyedik körben lebonyolított összecsapáson Chang kétszettes hátrányból állt fel, úgy, hogy közben kiszáradással és görccsel is meg kellett küzdenie. Olyan fáradt volt, hogy a döntő játszmában alulról is szervált – a klasszisára jellemző, hogy még így is az övé lett a pont a menet végén. A Lendl elleni diadalhoz képest a Stefan Edberg elleni finálé már fáklyás felvonulás volt.
González (chilei, 15. )–Chang (amerikai) 6:3, 7:5, 5:7, 6:4
1. adogatások (%-ban)5558
Ászok159
Kettős hibák74
Ki nem kényszerített hibák5127
Az 1. adogatásból megnyert pontok (%-ban)8277
A 2. adogatásból megnyert pontok (%-ban)5456
Az 1. adogatások átlagsebessége (km/óra)177169
A 2. adogatások átlagsebessége (km/óra)153130
Legerősebb adogatás (km/óra)212193
Direkt pontok (adogatásból is)6233
Sikeres brékpontok4/62/8
Pontok/kísérletek a hálónál12/1624/42
Összes pontok129115
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
1 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
1 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
2 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik