Az Örök Fáradhatatlan búcsúja

Arról már a chilei – tizenötödikként kiemelt – Fernando González tehetett, hogy az utolsó torna mindöszsze egy mérkőzésig, ha úgy tetszik, 148 percig tartott. Egy fonák volt az utolsó, amelyet Michael Chang a profik között ütésként végrehajtott. Még egyszer ízelítőt adott hihetetlen küzdőszelleméből, 0:2-ről, brékhátrányból még visszakapaszkdott, a negyedik játszmában azonban már nem bírta az iramot.
"Nagyszerű érzés, hogy úgy emlékeznek rám az emberek, mint olyan teniszezőre, aki mindig igyekezett a tudása legjavát nyújtani. Ez néha a győzelemhez, máskor a vereséghez volt elég. Nagyon nehéz lesz elhagyni a pályát” – mondta a mérkőzés után Chang.
Kétségtelen, hogy az 1989-es Roland Garros volt a legemlékezetesebb tornája, az Ivan Lendl elleni pedig a legemlékezetesebb meccse. A negyedik körben lebonyolított összecsapáson Chang kétszettes hátrányból állt fel, úgy, hogy közben kiszáradással és görccsel is meg kellett küzdenie. Olyan fáradt volt, hogy a döntő játszmában alulról is szervált – a klasszisára jellemző, hogy még így is az övé lett a pont a menet végén. A Lendl elleni diadalhoz képest a Stefan Edberg elleni finálé már fáklyás felvonulás volt.