Henman idegei jól bírják

Vágólapra másolva!
2003.11.02. 21:29
Címkék
Párizsban, a Mesterszéria kilencedik állomásán két olyan játékos jutott el a döntőig, akire előzetesen nem sokan tettek volna nagyobb tétet.
Mert bár Tim Henman nyert már korábban kisebb tornákat, az igazán jelentős viadalokon az elődöntő korábban minden esetben a végállomást jelentette a britnek. A tehetséges, de korántsem olyan magasan jegyzett Adrei Pavel számára pedig a döntőbe jutás is csodával ért fel. Ennek megfelelően az esélyesebbnek tartott Henman az első játszmában szőnyegbombázást tartott, és többször elvette ellenfele adogatójátékát, 6:2-ra húzta be a szettet. A folytatásban a román levetkőzte kezdeti elfogódottságát, sőt képes volt ellopni a vele szemben tornyosuló nehéztüzér adogatását is, így nagy esélye volt arra, hogy egyenlítsen. Csakhogy Henman brékelt, így 6:6 után jöhetett a rövidítés. Az idegek csatájában Henman szombaton már alaposan megedződött, hiszen a hétfőtől világelső Andy Roddickot is így intézte el. Ezúttal sem ismert kegyelmet, és ezt a produkciót a harmadik játszma végén is megismételte, élete legnagyobb sikerét elérve ezzel.ATP-torna, a Mesterszéria 9. állomása, Párizs (2 450 000 dollár, fedett, szőnyeg)
Döntő: Henman (brit)–Pavel (román) 6:2, 7:6, 7:6
Legfrissebb hírek

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
1 órája

Molnár Ádin nélkül nagy bajban lenne az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

FIDE-elnök: még nincs végleges döntés az orosz zászló és himnusz újbóli használata ügyében

Egyéb egyéni
1 órája

A magyar férfi vízilabda-válogatott számára Hollandiában folytatódik a felkészülés Belgrádra

Vízilabda
1 órája

Van Gerwen, Bunting, Aspinall és Van Barneveld – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása! Döntő

Egyéb egyéni
2 órája

Szabalenka és Kyrgios is izgatottan készül a nemek harcára

Tenisz
2 órája

A válogatott nem tudta átlépni a saját árnyékát

Kézilabda
2 órája

Milánó 2026: zavartalan a hókészítés a Livigno Hóparkban

Téli sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik