Csillagpor 01.20.

2004.01.19. 22:24
Címkék
"Még az is előfordulhat, hogy hosszú két hét elé nézek, ezért nem árt, ha az elején spórolok az energiámmal. Meg aztán kegyetlen hőség van, és igazából nem bírom valami jól" – hangzott Justine Henin-Hardenne "indoklása" a 6:0, 6:0-ra legyőzött, még csupán 15 éves Olivia Lukaszewicz elleni mérkőzése után."Reggel megpróbáltam ütögetni, de iszonyúan fájt. Aztán kaptam kezelést, újra megpróbáltam játszani, de semmi változás – no, ekkor vált világossá, sansztalan az indulásom. Az orvosok később ráadásul közölték, egy nap pihenő talán segíthetett volna rajtam, így aztán külön öröm a számomra, hogy éppen az első játéknapra osztottak be…" – mondta a Sydneyben elszenvedett bokasérülése miatt visszalépő Carlos Moyá."Nem volt értelme folytatnom, mert úgy éreztem, mintha egy késsel hasogatnák a sarkam. Pedig annyira szerettem volna játszani egy jót Roddickkal…" – szomorkodott a szintén sérülés miatt visszalépő Junesz el-Ajnaui, aki a nyolcaddöntőben vághatott volna vissza Andy Roddicknak a tavalyi negyeddöntőért. Akkor minden idők egyik leglátványosabb meccsén Roddick a döntő játszmát 21:19-re megnyerve jutott tovább."Biztos vagyok abban, hogy akikkel én játszom, nem doppingolnak. Nagyon elkeserítő, hogy nem a sportág szépségeiről esik szó, hanem arról, ki, mikor és hol kokszol, holott bizonyítéka senkinek sincs" – fejtette ki véleményét a doppingolással megvádolt Greg Rusedski ügyében a világelső Roddick."Nyilván van néhány játékos, aki erre az útra téved – de csak néhány. Mindent egybevetve, a tenisz az egyik, ha nem a legtisztább sportág. És különben is: a szerektől senki sem fogja jobb ütemben eltalálni a labdát, szerintem ugyanis a tehetség dominál. Az meg vagy van, vagy nincs" – ez pedig Lindsay Davenport álláspontja ugyanebben a témában.
Legfrissebb hírek

Serie A: AC Milan–Juvetnus

Olasz labdarúgás
6 perce

La Liga: kieső helyen maradt a Sevilla

Spanyol labdarúgás
9 perce

Női kosárlabda NB I: kiesett az élvonalból a Szigetszentmiklós

Kosárlabda
10 perce

A Torino tíz perc alatt felállt az Inter ellen, így elnapolta a bajnokavatást

Olasz labdarúgás
15 perce

Ádám Martin: A Győr jobb csapat, mint a Fradi

Labdarúgó NB I
28 perce

NB III: a 95. percben szerzett győztes gólt a Kisvárda Putnokon

Labdarúgó NB II
40 perce

Visszahódította a bajnoki címet a Dinamo Zagreb

Minden más foci
59 perce

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik