A pálya széléről

2004.02.01. 22:14
Címkék
Váratlan bejelentéssel álltak elő az Australian Open szervezői: jövőre nem a hagyományos délutáni időpontban, hanem este fél nyolctól rendezik meg a férfi egyes döntőjét. Az illetékesek elárulták, hogy az újítás a velük öt évre szerződő Seven Network nevű televíziós csatornával kötött megállapodás egyik része.
SZAFIN LETT VOLNA A KILENCEDIK. Roger Federer nem csupán megszerezte magának második Grand Slam-trófeáját, de egyúttal véget vetett egy furcsa sorozatnak is, ha ugyanis nem ő, hanem Marat Szafin nyeri meg a férfi egyest, akkor egymás után immár kilenc Grand Slam-tornán avattak volna más-más győztest. Az Open-éra 1968-as bevezetése óta tapasztalt leghosszabb ilyen széria még 2002-ben, Thomas Johansson melbourne-i diadalával kezdődött, utána pedig Albert Costa, Lleyton Hewitt, Pete Sampras, Andre Agassi, Juan Carlos Ferrero, Roger Federer, majd Andy Roddick győzelme következett a nagy versenyeken.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
5 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
5 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
6 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
6 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik