Csillagpor, május 29.

2004.05.29. 22:39
Címkék
Az NSO ajánlja:

VILÁGRANGLISTÁK
Az NSO ajánlja:

VILÁGRANGLISTÁK
"Azért jöttem ide, hogy nyerjek egy mérkőzést a Roland Garroson, mondtam is otthon, én már ennyivel beérném. Aztán nyertem másodszor, és most megvan a harmadik győzelmem is. No, erről álmodni sem mertem volna – mindenesetre rendkívül büszke vagyok magamra. Még a végén sztár lesz belőlem" – öntötte szavakba érzéseit – tolmács segítségével – Cseng Csie kisasszony, a Grand Slam-tornák történetének első kínai nyolcaddöntőse.
"Otthon nagyon sok támogatást kap a tenisz, úgy is mondhatnám: tör előre a sportág. A szövetség mindent biztosít a játékosok számára, így például a felszereléseket, az utazási költséget és persze a különböző kiadásokat" – tette hozzá Kína legújabb hőse. Volna mit eltanulni a kínai szövetségtől…
"Megpróbáltam három játszmában továbbjutni, de egyszerűen nem ment, Mantilla ugyanis káprázatosan teniszezett. Különben is mazohista vagyok… Bár utólag elmondhatom: sokkal szebb volt így győzni, küszködve, szórakozva, tombolva. Hogy úgy mondjam: szafinosan" – vigyorgott a Félix Mantillát két nap alatt legyőző, meccslabdát is hárító Marat Szafin.
"El sem hiszem, hogy nyolcaddöntős vagyok, bár kétségtelen, rendkívül jó formába hoztam magam. Éhes vagyok a sikerre, van önbizalmam, és bár nem számítok bajnokesélyesnek, mindent megteszek annak érdekében, hogy kissé felkavarjam a mezőnyt. Miért ne sikerülhetne?" – tűnődött el a pályafutása kilencedik Roland Garrosán szereplő, de a nyolcaddöntő küszöbét először átlépő Tim Henman. Hogy milyen formában van, arról csak annyit: a spanyol Galo Blanco ellen 19 ászt, plusz 32 nyerőt ütött – három játszma alatt!
"Ahhoz képest, hogy milyen régóta teniszezem, tulajdonképpen érthetetlen számomra, miért nem tudom megszokni a salakpályát. Egyszerűen nem mozgok otthonosan rajta. De ettől még megnyerhetem a Roland Garrost" – utalt arra Lindsay Davenport, hogy nála bizony sohasem tudni, mire képes két hét alatt.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
18 perce

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
23 perce

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
24 perce

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
42 perce

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
1 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
1 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
1 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik