Maradonáék csak másodikok

No nem feltétlenül a döntőben, hanem előtte. Ahogy leiskolázta az egykori világelső Lleyton Hewittot, majd az elődöntőben honfitársát, David Nalbandiant. Ez egy ilyen Roland Garros volt, megannyi meglepetéssel, egy-két világklasszis vesszőfutásával – és a végén a tenisztörténelem legújabb Grand Slam-bajnokának győzelmével.

Pedig nem sok híja volt, hogy Gaudio neve eltűnjön a tenisz térképéről. Miután hazájában 1996 végén Mariano Puerta mögött második helyen végzett a honi juniorranglistán, és a nemzetközi korosztályos versenyeken is nagyszerű eredményeket ért el, profiként valahogy nem tudta megállni a helyét. Még olyan képességekkel sem, amilyennel ő van megáldva. Két ATP-torna-győzelme ugyan eddig is volt, de a Grand Slam-viadalokon örökké a vert mezőnyben végzett, a töltelékemberek között. Úgy volt, abba is hagyja a pályafutását – ám szerencsére kikötött egy sportpszichológusnál.
"Helyretette a lelkivilágomat. Úgy is mondhatnám: feltöltötte az akkumulátoromat" – magyarázta a 25 esztendősen a csúcsra érő argentin teniszező.
Hogy ez a fantasztikus párizsi siker mennyire hat majd a lelkivilágára, képes lesz-e ilyen szinten teniszezni a jövőben, esetleg a gyorsabb borítású pályákkal is megbarátkozik, nem tudni, az mindenesetre biztos: eddigi legcsodálatosabb sportélménye vasárnaptól a második helyre szorult a saját kis "ranglistáján". Hogy mi volt az?
"Hát amikor a nyolcvanhatos labdarúgó-világbajnokságon a zseniális Maradona vezetésével legyőztük Angliát." ---- G ---- A