Női világranglista: Kim Clijsters majdnem száz helyet javított

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.03.21. 12:02
Címkék
Kim Clijsters újjászületett
Kim Clijsters újjászületett
Kim Clijsters újjászületett
Kim Clijsters újjászületett
Kim Clijsters újjászületett
Kim Clijsters újjászületett
Hatalmas ugrással a 133. helyről a 38.-ra ugrott előre a korábbi világelső Kim Clijsters, miután megnyerte a 2,1 millió dolláros összdíjazású Indian Wells-i tornát, legyőzve a fináléban a jelenlegi világranglista-vezető Lindsay Daveportot.

A belga versenyzőnőre a tavalyi évben rájárt a rúd, hiszen éppen Indian Wellsben sérült meg a csuklója, amelyet azt követően kétszer is meg kellett műteni. Ekkor még a második helyen állt a rangsorban, ám a következő hónapokban fokozatosan csúszott vissza, és végül a 133. helyen állt meg.

Clijstersnek a magánélete sem volt viharoktól mentes, hiszen szakított vőlegényével, Lleyton Hewitt-tal (aki egyébként szintén döntőbe jutott az Indian Wells-i férfitornán, de kikapott Roger Federertől). Mostanra azonban ezt is kiheverte, és a szurkolói újra a régi Clijsterst láthatják a pályán.

A ranglistán egyébként az első 15 helyen semmilyen változás nem történt a két héttel ezelőtt kiadott listához képest: az amerikai Lindsay Davenport vezet a francia Amélie Mauresmo előtt, akit az orosz Marija Sarapova követ a sorban.
WTA-VILÁGRANGLISTA
1.(1.)Davenport (amerikai) 5233 pont
2.(2.)Mauresmo (francia) 4890
3.(3.)Sarapova (orosz) 4662
4.(4.)S. Williams (amerikai) 4535
5.(5.)Gyementyjeva (orosz) 3884
6.(6.)Miszkina (orosz) 3358
7.(7.)Kuznyecova (orosz) 3323
8.(8.)Molik (ausztrál) 2630
9.(9.)V. Williams (amerikai) 2520
10.(10.)Capriati (amerikai)2234
11.(11.)Zvonarjova (orosz) 2217
12.(12.)Petrova (orosz)2162
13.(13.)Schnyder (svájci)1802
14.(14.)Dechy (francia)1555
15.(15.)Bovina (orosz) 1541
16.(16.)Schiavone (olasz)1344
…38.(133.)Clijsters (belga) 760
A teljes egyéni WTA-világranglista
A magyarok helyezései az egyéni világranglistán

A teljes páros WTA-világranglista
A magyarok helyezései a páros világranglistán
Legfrissebb hírek

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
9 perce

Anya- és nagyanyaországok – Ballai Attila publicisztikája

Foci vb 2026
25 perce

Elkezdődött a második félidő Philadelphiában!

Foci vb 2026
27 perce

Mexikó várja az angolok elleni csodát; Isael: Hárman jobbak a braziloknál

E-újság
33 perce

Egyelőre nincs gól Philadelphiában

Foci vb 2026
44 perce

Jesse Marschnak nem szóltak, hogy a futballt gólra játsszák

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Paraguay–Franciaország mérkőzés!

Foci vb 2026
1 órája

Hegedűs 70 méteres gólja ellenére kikapott a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik