Clijsters fárad, de még bírja

2005.03.29. 23:37
Címkék
Miután tavaly az egész teniszvilág az orosz lányok előretörésén, eredményességén ámuldozott, az idén értelemszerűen kitüntetett figyelem kíséri a teljesítményüket - nos, ami azt illeti, ez ideig adósak az igazán jó eredménynyel, a Key Biscayne-i szupertornán csak két képviselőjük (Jelena Gyementyijeva és Marija Sarapova) jutott be a legjobb nyolc közé, a Roland Garros-bajnok Anasztaszija Miszkina például kiadós verést kapott. Igaz, Kim Clijstersnek hívják a legyőzőjét, márpedig tőle nem szégyen kikapni; és nem árt hangsúlyozni, a belgák egykori világelsője 11 mérkőzés óta veretlen.
"Itt fáj, ott fáj, kicsit fáradt is vagyok, de szerintem ez normális, nyilván a többiek sem túl frissek. Apróságok fognak dönteni arról, kik jutnak el a döntőig" - véli az Indian Wellsben csodálatos tornagyőzelmet arató Clijsters. Honfitársnője, a tavalyi US Open óta először versenyző Justine Henin-Hardenne is eljutott a negyeddöntőig, és a párosításra pillantva kijelenthetjük: Grand Slam-torna-szintű mezőny vág neki a hajrának, vagyis az igazi harc csak most kezdődik; lapzártánk után csemege várt a miami közönségre, a két Williams ugyanis egymással került össze, ezen a tornán immár a harmadik alkalommal.

A súlyos csuklósérülésébôl felépülô belga Kim Clijsters már tizenegy mérkôzés óta veretlen
A súlyos csuklósérülésébôl felépülô belga Kim Clijsters már tizenegy mérkôzés óta veretlen
A súlyos csuklósérülésébôl felépülô belga Kim Clijsters már tizenegy mérkôzés óta veretlen
Visszatérve a negyeddöntő párosításához, Ana Ivanovicsot sokan talán kakukktojásként kezelik, pedig tényleg nem az: a rohamosan fejlődő szerb tenisznek ő az élharcosa, már most, 17 évesen megszorítja, sőt jó néhányszor le is győzi a legnagyobbakat (a nyolcaddöntőben az US Open-bajnok Szvetlana Kuznyecova volt az áldozata), tudását, a sportág iránti alázatát mi sem jelzi jobban, mint hogy 2003 végén a 607., tavaly pedig a 101. helyen állt a világranglistán. Jelenleg az 52., sőt a jövő héttől még előkelőbb helyen jegyzik - azon meg ne csodálkozzunk majd, ha egy napon Grand Slam-bajnoknő lesz belőle.

Roger Federer mint túlélő

Hogy a kavargó szél miatt, vagy egyszerűen csak azért, mert rossz napja volt, nem tudni, Roger Federer mindenesetre messze elmaradt a csúcsformájától a Key Biscayne-i mestertorna harmadik fordulójában - de azért továbbjutott. A világelső 6:2, 5:3-ra vezetett az argentin Mariano Zabaleta ellen, úgy festett, egyenesben van, ám említett állást követően sorozatban öt gémet veszített el, és bizony iparkodnia kellett, nehogy tragédia történjen vele a döntő játszmában. "Örülök, hogy túléltem…" - utalt sebezhetőségére Federer. Ami viszont tény: a tavaly augusztus vége óta lejátszott 45 meccséből 44-et megnyert, legfrissebb veretlenségi sorozata pedig immár 18 mérkőzést számlál.

A hatszoros bajnok Andre Agassinak ugyanakkor nem okozott gondot a nyolcaddöntőbe jutás: amolyan rutinmunkát végzett, viszont tőle szokatlanul sok ászt (12) ütve szorította partvonalon kívülre a francia Arnaud Clément-t. Nem tudja megunni a versenyzést - hála az égnek. ---- T ---- &
Legfrissebb hírek

Fontos pont Lille-ben, Negóék bennmaradása lassan biztossá válik

Francia labdarúgás
6 perce

Az Ferencvárosé lett a bronzérem a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
10 perce

Női vízilabda-világkupa: kikapott a spanyoloktól a magyar válogatott

Vízilabda
19 perce

Tóth Alex nélkül is simán nyert a Bournemouth a Crystal Palace ellen

Angol labdarúgás
23 perce

Továbbra sem megy a gólszerzés a Milannak, ki is kapott a Sassuolótól

Olasz labdarúgás
27 perce

Kerékpár: Pogacar negyedszer is győzött, elvitte az összetetett is a Romandiai körversenyen

Kerékpár
29 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–Budapest Honvéd FC

Labdarúgó NB II
31 perce

NB II: BVSC-Zugló–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
38 perce
Ezek is érdekelhetik