Wimbledon: Nalbandian és Johansson negyeddöntős

2005.06.27. 15:32
Címkék
Az argentin David Nalbandian és svéd Thomas Johansson egymás ellen játszik majd az angol nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének negyeddöntőjében, miután mindketten viszonylag simán, játszmaveszteség nélkül jutottak tovább a legjobb 16 között.
David Nalbandian
David Nalbandian
David Nalbandian
David Nalbandian
David Nalbandian
David Nalbandian
A 18. helyen kiemelt Nalbandian - a 2002-ben wimbledoni torna második helyezettje - az első szettet 6:4-re nyerte meg a francia Richard Gasquet (27.) ellen, de aztán a folytatásban már igencsak nehéz dolga volt, mert a gall csak rövidítésben "adta oda neki" a második játszmát. Ezzel azonban a mindössze 19 éves, tavaly már az első fordulóban búcsúzó Gasquet el lőtte az összes puskaporát, és a harmadik felvonásban még a saját adogatásait is kivétel nélkül elveszítette (6:0).

Thomas Johansson
Thomas Johansson
Thomas Johansson
A 12. helyre rangsorolt Thomas Johansson (1996-ban és 2000-ben is nyolcaddöntős volt) a fehérorosz Max Mirnyijt "gyűrte maga alá" három szettben, 6:4, 7:5, 6:4 arányban.

Az ATP hivatalos internetes oldala szerint Nalbandian és Johansson korábban még egyszer sem találkozott egymással hivatalos mérkőzésen.

ANGOL NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG (Wimbledon, fű, 18 154 ezer dollár összdíjazás), nyolcaddöntők:

FÉRFI EGYES:

Nalbandian (argentin, 18.)-Gasquet (francia, 27.) 6:4, 7:6 (7-3), 6:0
Johansson (svéd, 12.)-Mirnyij (fehérorosz) 6:4, 7:5, 6:4

Az NSO ajánlja:

FÉRFI EGYES
NŐI EGYES
EREDMÉNYEK, NŐI PÁROS
EREDMÉNYEK, FÉRFI PÁROS
EREDMÉNYEK, VEGYES PÁROS
A MAGYAROK EREDMÉNYEI

A wimbledoni teniszbajnokság győztesei (férfi egyes, női egyes)
Teniszlexikon
VILÁGRANGLISTÁK


Roland Garros 2005
Australian Open 2005
Legfrissebb hírek

Imre Bence: Kicsit nehézkes volt, de örülök, hogy megvan az első trófea

Kézilabda
1 perce

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
15 perce

Már mindenki az indulást várja – a héten kezdődik a női kosárlabda-vb

Kosárlabda
20 perce

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
53 perce

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
1 órája

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
1 órája

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
7 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
8 órája