Wimbledon: Andy Roddick jutott negyedikként az elődöntőbe

2005.06.29. 19:52
Címkék
Andy Roddick lesz Thomas Johansson ellenfele az angol nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének elődöntőjében, miután a második helyen kiemelt amerikai vesrenyző hatalmas küzdelemben 3:6, 6:2, 6:1, 3:6, 6:3 arányban győzött a francia Sebatien Grosjean ellen.
Andy Roddick
Andy Roddick
Andy Roddick
Andy Roddick
Andy Roddick
Andy Roddick
A tavalyi wimbledoni tornán a Federer elleni döntőt elvesztő, nebraskai születésű Roddick sokkal jobban adogatott ellenfelénél, több nyerő megoldása is volt, és talán könnyebben is győzhetett volna, azonban meglehetősen rosszul élt a lehetőségekkel, amikor elvehette volna a tavaly és tavalyelőtt is elődöntős Grosjean szervagémjét.

Az utolsó, döntő játszma elején aztán Roddick nagyon jól összpontosított, s miután 3:0-ra elhúzott, már nem engedte ki az előnyt a kezéből. A 22 esztendős amerikai az utóbbi három évben mindig bejutott az elődöntőbe Wimbledonban, a tornát azonban egyszer sem sikerült megnyernie.

Thomas Johanssonra és Andy Roddickra nem lehet azt mondani, hogy jól ismerik egymást, ugyanis mindössze két alkalommal találkoztak hivatalos mérkőzésen. Először 2001-ben, éppen itt, Wimbledonban, s akkor Roddick a 64 között négy játszmában győzött. Másodszor tavaly Bangkokban hozta össze őket a sors, és azt a meccset is az amerikai nyerte meg két szettben. Az állás tehát 2:0 a tengerentúli versenyző javára.

ANGOL NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG (Wimbledon, fő, 18 154 ezer dollár)

FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ:


Roddick (amerikai, 2.)-Grosjean (francia, 9.) 3:6, 6:2, 6:1, 3:6, 6:3
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda NB I: az előző idény legjobbjára más szerepkörben számítanak Gyöngyösön

Kézilabda
10 perce

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
29 perce

Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

Jégkorong
44 perce

Imre Bence: Kicsit nehézkes volt, de örülök, hogy megvan az első trófea

Kézilabda
1 órája

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
1 órája

Már mindenki az indulást várja – a héten kezdődik a női kosárlabda-vb

Kosárlabda
1 órája

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
2 órája

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
2 órája