Tenisz, US Open: Nagy Kyra nyert, Czink Melinda kikapott a selejtezőben

2005.08.25. 08:41
Címkék
Nagy Kyra
Nagy Kyra
Nagy Kyra
Két győzelem és három vereség a magyar teniszezőnők mérlege az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjének 1. fordulójában. Magyar idő szerint ma hajnalban Nagy Kyra és Czink Melinda is pályára lépett, előbbi legyőzte a szlovák Henrieta Nagyovát, utóbbi kikapott a belga Elf Callenstől.

Korábban Kuti Kis Rita már biztosította helyét a kvalifikációs sorozat második fordulójában, a kétszeres junior Roland Garros-bajnok Szávay Ágnes és Gubacsi Zsófia viszont az első mérkőzés után búcsút intett az idei év utolsó Grand Slam-tornájának.

A US Open selejtezője három fordulós, tehát Nagy Kyrának és Kuti Kis Ritának még két győzelemre lesz szüksége ahhoz, hogy felkerüljön a főtáblára, ahol alanyi jogon nincs magyar játékos.

AMERIKAI NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, US OPEN, FLUSHING MEADOWS (17 750 000 dollár, kemény pálya)
Női egyes, selejtező, 1. forduló:

Callens (belga)-Czink Melinda (magyar, 19.) 4:6, 6:1, 6:2
Nagy Kyra-Nagyová (szlovák) 6:2, 4:6, 5:0-nál Nagyová feladta

Korábbi eredmények:
Kuti Kis Rita-Amanmuradova (üzbég) 6:4, 6:2
Szavcsuk (ukrán)-Szávay Ágnes 6:2, 6:3
Canepa (olasz)-Gubacsi Zsófia 6:3, 6:2
Legfrissebb hírek

Kicsit nehezen indult, de végül magabiztos győzelmmel kezdett a bajnokságban az ETO KC

Kézilabda
2 perce

Nem bírt a CFR-rel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
3 perce

A Pick Szeged félszáz gólig jutott a bajnoki idény rajtján

Kézilabda
6 perce

Európai kézilabdaligák: Kuczora Csenge négy gólja Bukarestben

Kézilabda
11 perce

Hazájában folytatja az MTK-tól távozó légiós – hivatalos

Labdarúgó NB I
33 perce

Az FTC elleni kiesés után még maradt, most már tényleg távozik a Trabzonspor edzője

Minden más foci
1 órája

Fiatal divattervezők értelmezték újra a jégkorongozók viseletét

Jégkorong
2 órája

Guineai középpályást szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája