Veszélyben Agassi melbourne-i részvétele

2005.12.08. 09:23
Címkék
Andre Agassi, az amerikai élő teniszlegendája attól tart, hogy elhúzódó bokasérülése miatt nem tud részt venni a jövő év első Grand Slam-tornáján, az ausztrál nemzetközi bajnokságon.
Az elnyűhetetlennek hitt Andre Agassi a jelek szerint öregszik
Az elnyűhetetlennek hitt Andre Agassi a jelek szerint öregszik
Az elnyűhetetlennek hitt Andre Agassi a jelek szerint öregszik
Az elnyűhetetlennek hitt Andre Agassi a jelek szerint öregszik

Elképzelhető, hogy 2006-ban Andre Agassi nélkül rendezik meg az év első Grand Slam-tornáját. A 35 éves amerikai versenyzőnek hosszú ideje fáj a kificamodott bal bokája.

"Semmi kétség, fennáll a veszélye, hogy a sérülésem miatt veszélybe kerül az ausztráliai részvételem" – mondta riportereknek a pályafutása során eddig hatvan egyéni tornagyőzelmet szerző klasszis.

"Amíg nem javul a bokám, nem tudok semmi biztosat mondani – folytatta Agassi. – Az edzések miatt sem vagyok nyugodt, remélem, hogy a következő egy vagy két hét nagy előrelépést hozhat."

A Las Vegas-i teniszező még október 12-én sérült meg, amikor a barátaival szülővárosban fallabdázott. A novemberi, sanghaji Mesterek Tornáján is azért kellett visszalépnie, mert a bokája ismét "jelentkezett".

"A sanghaji torna tanulsága számomra az, hogy többé nem lépek pályára, ha nem vagyok százszázalékosan egészséges – magyarázta Agassi. – A sérülésem ugyanis most rosszabb, mint két héttel ezelőtt."

Andre Agassi eddig kilencszer indult el egyéniben az Australian Openen, s négy alkalommal (1995, 2000, 2001, 2003) meg is nyerte a tornát. Az idén a negyeddöntőig jutott.

A 2006-os melbourne-i Grand Slam-verseny január 16-án kezdődik, és pontosan két hétig tart.
Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
38 perce

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
1 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
1 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
1 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
1 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
1 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
2 órája