Federer és Nalbandian is az elődöntőben

2006.06.06. 19:39
Címkék
Három játszmában jutott a legjobb négy közé a világelső Roger Federer a francia nyílt teniszbajnokságon. A svájci klasszis a negyeddöntőben az horvát Mario Ancicot búcsúztatta, és a fináléba jutásért a Davigyenkót legyőző argentin David Nalbandian lesz az ellenfele.
Roger Federer magabiztos játékkal jutott az elődöntőbe
Reuters
Roger Federer magabiztos játékkal jutott az elődöntőbe
Roger Federer magabiztos játékkal jutott az elődöntőbe
Reuters
Roger Federer magabiztos játékkal jutott az elődöntőbe
Az első helyen kiemelt Roger Federer három játszmában győzte le a hatodik helyen rangsorolt Mario Anicot.

A felek az első játszmában 4:4-ig fej-fej mellett haladtak, úgy, hogy mindkét versenyző hozta a saját adogatását, a hajrában azonban a svájci klasszis kerekedett felül: először elvette a horvát adogatását, majd megnyerte a sajátját, és megnyerte az első szettet.

A második felvonás elején jobban kezdett Ancic, ugyanis ezúttal ő nyerte el ellenfele adogatását, és el is húzott 2:0-ra. Federer azonban összeszedte magát, fordított, sőt ebben a szettben már csak egy játékot engedélyezett a hatodik helyen kiemelt horvátnak.

A harmadik játszma elején a két játékos szinte lemásolta az elsőt, és 4:4-es állás után Federer ismét elvette Ancic adogatását, így a mérkőzésért szerválhatott.

A svájci teniszező első világranglista helyezéséhez méltóan könnyedén hozta az utolsó játékot, úgy hogy horvát ellenfele egy pontot sem tudott összehozni ebben a gémben.

Federer ezzel a nyert meccsel könnyedén került be a legjobb négy közé.

A játéknap másik mérkőzésén, a harmadik helyen kiemelt argentin David Nalbandian és a hatodikként rangsorolt Nikolaj Davigyenko csapott össze.

Az első két szettet az argentin teniszező könnyedén hozta 6:3-ra, a harmadikban azonban Davigyenko összeszedte magát, és 6:2-re legyűrte dél-amerikai ellenfelét.

A negyedik játszmában azonban Nalbandiannak sikerült egyszer elvennie orosz ellenfele adogatását, a sajátjait megnyerte, és végül 6:4-re meg is nyerte a szettet.

Nalbandian győzelme azt jelenti, hogy a legjobb négy között Roger Federerrel kell megküzdenie a döntőbe jutásért.
Roland Garros, negyeddöntők
Federer (svájci, 1.) Ancic (horvát, 12.) 6:4, 6:3, 6:4
Nalbandian (argentin, 3.) Davigyenko (6.) 6:3, 6:3, 2:6, 6:4
Legfrissebb hírek

Russell a leggyorsabb a monzai időmérő előtt

F1
8 perce

Pogacar szerződést hosszabbított az UAE-vel, de idén már nem versenyez

Kerékpár
9 perce

Női kosár-vb: nagy meglepetéssel indult a szombat, Mali legyőzte a spanyolokat

Kosárlabda
12 perce

Nemzetek Ligája: Modric 41 évesen is ott lesz a horvátok keretében

Minden más foci
1 órája

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
1 órája

Izguljanak a kapusok! – Haraszti Zsolt sok gólt vár a Paks–DVSC meccstől

Labdarúgó NB I
1 órája

A kisvárdai Lippai Tibor már tudja, milyen az „igazi” gól

Labdarúgó NB I
2 órája

A diagnózis: túlsúlyos volt a pesti futball! – íme, az NB I 3. fordulójának válogatottja

Labdarúgó NB I
2 órája