Tenisz: a Római Teniszakadémián lesz a magyar-grúz Davis-kupa meccs

MTI MTIMTI MTI
2006.08.07. 16:05
Címkék
A Római Teniszakadémián rendezik meg szeptember 22-24. között a Magyarország-Grúzia tenisz Davis Kupa-mérkőzést, az Euro-afrikai zóna II. csoportjának harmadik fordulójában, amelyen már a feljutás a tét - erről a hazai szövetség elnöksége döntött.
A tervek szerint a Magyar Televízió is beszámol a találkozóról.
"Nagyon örülök, hogy négy esztendő elteltével ismét Budapesten lesz a DK-mérkőzés, a tv-közvetítés bevételéből pedig juthat pénz a hazai utánpótlás támogatására" - mondta Márky Jenő, a viadal házigazdája.

A magyarok július 21-23. között a második fordulóban óriási bravúrral 3-2-re verték Plovdivban a bolgár válogatottat, míg a másik ágon Grúzia ugyanilyen különbséggel győzött a vendéglátó lengyelekkel szemben.

A Római Teniszakadémián sztárt is láthatnak majd a teniszrajongók: minden bizonnyal eljön Budapestre Irakli Labadze, aki jelenleg ugyan csak a 157. helyen szerénykedik a világranglistán, de volt már 42. is. Az esetleges feljutás után az I. csoportban már nagyon kemény ellenfelek jöhetnek: az idén például mások mellett olyan "tenisz-nagyhatalmak" szerepeltek az első osztályban mint Csehország, Olaszország, vagy éppen Belgium.
Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
4 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
4 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
4 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
5 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
5 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
5 órája