Tenisz, US Open: Federer bejutott az elődöntőbe

MTI MTIMTI MTI
2006.09.08. 08:37
Címkék
A címvédő Roger Federer legyőzte az ötödik helyen kiemelt James Blake-et az amerikai nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében, ezzel a világelső svájci klasszis új rekordot állított fel, hiszen sorozatban tízedik Grand Slam tornáján jutott a legjobb négy közé.
Roger Federer
Roger Federer
Roger Federer
Roger Federer

A 25 éves játékos az amerikai Ivan Lendl csúcsát adta át a múltnak, aki 1985 és 1988 között egymást követő kilenc Grand Slam viadalán volt elődöntős. Federer sikersorozata a 2004-es Roland Garros óta tart.

"Azt hiszem az eredmény mindent elárul. Nagyon nehéz mérkőzés volt, mindketten kihagytunk jó pár lehetőséget, és ettől ez egész egy horrorba csapott át" - nyilatkozta Federer, aki először vesztett szettet a torna során.

"Jó érzés volt, hogy megszorongattam Rogert, végre lehetett látni, ő is csak ember. Ugyanakkor túl sok mindent csinált jól, fantasztikusan védekezett és egy-egy hibája után nem esett pánikba" - mondta a találkozót követően Blake.

Federer ellenfele a fináléba kerülésért Nyikolaj Davigyenko lesz, aki gyakorlatilag a padlóról állt fel a német Tommy Haas ellen. A hetedik helyen kiemelt orosz 2-0-ás hátrányban volt, ám feltámadt és könnyedén fordított.

Férfi negyeddöntő:
Federer (svájci, 1.)-Blake (amerikai, 5.) 7:6 (9-7), 6:0, 6:7 (9-11), 6:4
Davigyenko (orosz, 7.)-Haas (német, 14.) 4:6, 6:7 (3-7), 6:3, 6:4, 6:4

Az elődöntőben:
Roddick (amerikai, 9.)-Juzsnyij (orosz),
Federer-Davigyenko
Legfrissebb hírek

Vereségük után a Honvéd ellen javítanának a címvédő győriek

Labdarúgó NB I
12 perce

Vuelta: jelentősen lerövidítették a vasárnapi szakaszt

Kerékpár
12 perce

Fradi elleni gól? Aljosa Matko, az utolsó lila mohikán

Labdarúgó NB I
23 perce

Bognár György: Nem kaptuk el az arányokat a fiatalok és a rutinosak között...

Labdarúgó NB I
51 perce

US Open: Zverev és Gauff is a legjobb tizenhat között

Tenisz
1 órája

A nagyság útja: Roger Federer

Képes Sport
2 órája

MLS: Sallói gólpasszt adott, Gazdag pedig bemutatkozott új csapatában

Légiósok
2 órája

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
3 órája