Roddick nagy csatában győzte le Stepáneket

2010.01.10. 10:17
null
Andy Roddick az első tornagyőzelmét aratta Brisbane-ben (fotó: Action Images)
Címkék
Az első helyen kiemelt Andy Roddick győzelmével ért véget a Brisbane-ben zajló ATP-tenisztorna: a döntőben az amerikai két szettben verte meg a cseh Radek Stepáneket.

 

Két szettben nyerte meg a brisbane-i férfi tenisztorna döntőjét Andy Roddick, de a finálé hatalmas csatát hozott: mindkét játszmában csak rövidítésben tudott ellenfele fölé kerekedni.

Az első helyen kiemelt amerikai közel három hónapos kihagyás után tért vissza a pályára, és rögtön meg is nyerte az első versenyét.

Roddick az első tie-breaket meglehetősen simán hozta, a második azonban jóval nehezebbre sikerült. Bár 4–0-ra is vezetett, Stepánek kétszer is elvette a szerváját, így 5–5-re visszahozta a rövidítést. A címvédő cseh azonban nem sokkal később meccslabdánál kettős hibát ütött, s ezzel el is bukta a találkozót.

A második helyen rangsorolt Stepánek kilenc győztes mérkőzés után kapott ki Brisbane-ben, Roddick pedig az első tornagyőzelmét aratta az északkelet-ausztráliai városban.

 

 ATP 250-ES TORNA, BRISBANE INTERNATIONAL, BRISBANE (372 500 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Roddick (amerikai, 1.)–Stepánek (cseh, 2.) 7:6 (7–2), 7:6 (9–7)

 

Legfrissebb hírek

Kilenc újonccal és új játékrendszerrel készül az U21-es válogatott

Magyar válogatott
4 perce

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
4 perce

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
28 perce

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
31 perce

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
31 perce

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
52 perce

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
58 perce

Elképesztő tempó, Haaland már Ronaldo és Ibrahimovic előtt

Minden más foci
1 órája