Tenisz: Ivanovics szakított Taróczy párospartnerével

MTI MTIMTI MTI
2010.11.01. 19:30
Felemás szezonja után megvált edzőjétől, Heinz Günthardttól Ana Ivanovics, a női teniszezők világranglistájának korábbi éllovasa.

A 2008-ban Roland Garrost nyert szerb játékos júliusban csak a 65. volt a WTA rangsorában, jelenleg pedig a 24., ennek ellenére úgy érzi, olyan trénerre van szüksége, aki csak rá koncentrál. Günthardt – aki Taróczy Balázzsal kétszeres Grand Slam-győztes volt párosban, majd később a legendás Steffi Graf felkészülését is irányította – az edzősködés mellett televíziós kommentátorként is tevékenykedik.

„Nagyon hálás vagyok Heinznek a munkájáért, és hogy megosztotta velem a tudását. Sikeresek voltunk együtt, a játékom mindenképpen fejlődött – fogalmazott hétfőn Ivanovics, hozzátéve ugyanakkor, hogy:  – A jövőre nézve azonban mindenképpen szükségem van egy olyan edzőre, aki minden tornán és minden edzésen ott van velem. Heinznek családja és más kötelezettségei is vannak, amit teljes mértékben tiszteletben tartok, de így ő nem képes arra a fajta munkára, amelyre nekem szükségem van."

Günthardt azt mondta: nagy élmény volt Ivanoviccsal dolgozni és sok sikert kíván neki a jövőben.

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
18 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31