Andre Agassit beválasztották a Hírességek Csarnokába

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.01.21. 14:15
null
Agassi a visszavonulása után sem fordított hátat a teniszpályáknak (Fotó: Action Images)
A korábbi világelső, nyolcszoros Grand Slam-győztes Andre Agassit beválasztották a tenisz Hírességek Csarnokába.

A 40 éves amerikai játékost hivatalosan július 9-én Newportban iktatják be a tagok sorába, s csatlakozik feleségéhez, a német Steffi Grafhoz, aki 2004-ben került a Hall of Fame-be.   

Agassi 1986-ban, 16 évesen debütált a profik között, s az első GS-tornáját Wimbledonban nyerte 1992-ben. 1997-ig karrierje töretlenül ívelt fel, 1994-ben a US Open, 1995-ben pedig az Australian Open bajnoki címét hódította el. Ugyanebben az esztendőben Davis-kupát nyert az amerikai csapattal, míg 1996-ban olimpiai bajnoki címet szerzett egyesben Atlantában.

A pályafutása első felében extravagáns megjelenésével és viselkedésével külön figyelmet kivívó versenyző 1997-ben nagyon mély gödörbe került – 2009-ben megjelent önéletrajzi könyvében bevallotta, hogy rendszeresen ivott és kábítószerezett. Ennek következtében visszacsúszott a ranglista 141. helyére.   

A hosszú és mély hullámvölgyből aztán Agassi visszaküzdötte magát a legjobbak közé, 1999-ben megnyerte a párizsi Roland Garrost, s ezzel ötödikként a férfi tenisz történetében elérte a karrier Grand Slamet. Ugyanabban az esztendőben a US Openen, majd néhány hónappal később, 2000 januárjában az ausztrál nyílt bajnokságon is győzött. Melbourne-ben 2001-ben és 2003-ban sem talált legyőzőre.

Az amerikai sztár 2006-ban, a US Open harmadik fordulójában játszott utoljára.

Legfrissebb hírek

Gálfi párosban is búcsúzott a hongkongi tornától

Tenisz
14 órája

Marozsán tudja, miben kell fejlődnie a jövőben

Tenisz
2025.10.28. 16:25

Marozsán Fábiánnak nem tartott sokáig a párizsi torna

Tenisz
2025.10.27. 15:57

Marozsán és Bondár is előrébb lépett a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.27. 09:49

Bondár sikerrel vette az első fordulót a csiucsiangi tornán

Tenisz
2025.10.27. 09:13

Babos a vb-n, Marozsán Párizsban – öt magyar teniszező játszik külföldön a jövő héten

Tenisz
2025.10.26. 13:14

Babos Tímeáék tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra

Tenisz
2025.10.26. 08:24

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
2025.10.24. 10:29
Ezek is érdekelhetik