Tenisz: a cseh Dk-csapat Prágában fogadja a spanyolokat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.10.02. 15:09
A prágai O2 Arénában fogadja a cseh válogatott a címvédő spanyolokat a tenisz Davis-kupa 100. döntőjében, november 16. és 18. között.

A csehek ugyanebben a csarnokban győzték le a szerbeket a negyeddöntőben, de akkor salakon játszottak, most pedig – tekintettel arra, hogy a rivális azon a borításon már tizenkét éve veretlen – gyorsabb lesz a felület.

Amennyiben a spanyolok nyernek, akkor öt év alatt a negyedik Dk-sikerüket aratják, 2009-ben éppen a cseheket legyőzve diadalmaskodtak. A csehek – még Csehszlovákiaként – az egyetlen Dk-diadalukat 1980-ban érték el.

Ugyancsak az O2 Aréna ad otthont a november 3–4-i Fed-kupa-finálénak a cseh és a szerb női válogatott között. Ez az első eset, hogy ugyanabban a csarnokban rendezik a két döntőt valamelyik évben.

Legfrissebb hírek

Döntő szettben a párost is az amerikaiak nyerték meg, és továbbjutottak a Davis-kupában

Tenisz
2 órája

Bardóczky Kornél: Nehéz lesz innentől, de nem adjuk fel

Tenisz
7 órája

Őrült döntő szett tie-breaket nyert meg Ethan Quinn Marozsán Fábián ellen, 2:0 az amerikaiaknak

Tenisz
20 órája

Tenisz: Tommy Paul két szettben győzött Piros Zsombor ellen, vezetnek az amerikaiak a Dk-selejtezőben

Tenisz
23 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
Tegnap, 7:00

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
2026.02.06. 13:57

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
2026.02.05. 19:07

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
2026.02.04. 18:12
Ezek is érdekelhetik