Tenisz: S. Williams-V. Williams csata az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2013.04.06. 01:19
A Charlestonban zajló női tenisztorna elődöntőjében a világelső amerikai Serena Williams testvérével, a korábbi ranglistavezető Venus Williamsszel csap össze.

Az első helyen kiemelt Serena Williams előbb honfitársát, a selejtezőből főtáblára kerülő Mallory Burdette-et verte meg két sima szettben, majd a hatodikként rangsorolt cseh Lucie Safárovát intézte el hasonlóan. Venus Williams sokkal nagyobb csatára kényszerült Bethanie Mattekkel, de őt és egy körrel később a szintén amerikai Madison Keyst is legyőzte.

A két Williams összesen 22 Grand Slam-tornán diadalmaskodott egyéniben (Serena 15-ször, Venus hétszer), párosban egymás oldalán pedig 13-szor nyertek.

A charlestoni elődöntő lesz a két teniszklasszis 24. egymás elleni WTA-tornamérkőzése, és bár kezdetben Venus javára billent a mérleg (1–5), eddig összességében Serena örülhetett többször (13–10).

WTA-PREMIERTORNA, CHARLESTON (795 707 dollár, salak)
NYOLCADDÖNTŐ

S. Williams (amerikai, 1.)–Burdette (amerikai) 6:4, 6:1
Safárová (cseh, 6.)–Cirstea (román, 11.) 6:3, 5:7, 6:1
Keys (amerikai)–Mattek (amerikai) 7:6, 6:4
V. Williams (amerikai, 5.)–Lepchenko (amerikai, 12.) 6:2, 4:6, 6:2
Wozniacki (dán, 2.)–Petkovic (német) Petkovic visszalépett
KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNYEK
Jankovics (szerb, 9.)–Pegula (amerikai) 6:0, 6:4
Bouchard (kanadai)–Stosur (ausztrál, 3.) 6:1, 2:0-nál Stosur feladta
Vögele (svájci)–Görges (német, 10.) 3:6, 6:1, 6:3

NEGYEDDÖNTŐ
S. Williams (amerikai, 1.)–Safárová (cseh, 6.) 6:4, 6:1
V. Williams (amerikai, 5.)–Keys (amerikai) 6:4, 6:4
Jankovics (szerb, 9.)–Bouchard (kanadai) 6:2, 6:1
KÉSŐBB

Vögele (svájci)–Wozniacki (dán, 2.)

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
20 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik