Wimbledon: S. Williams tovább robog a címvédés felé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.29. 22:31
Az angol nemzetközi teniszbajnokság női egyesének harmadik fordulójában a címvédő Serena Williams sima, 6:2, 6:0-s győzelmet aratott a 42 esztendős japán Kimiko Date-Krumm ellen, így bejutott a nyolcaddöntőbe, amelyben a német Sabine Lisicki lesz az ellenfele.

A világelső amerikai hölgynek megizzadni sem volt ideje 42 esztendős japán ellenfelével szemben. Williams az első szettben először 2:1-nél brékelte Date-Krummot, majd megtette ezt 4:1-nél is, így 5:1-nél már az első szettért adogathatott. A rutinos ázsiai versenyző azonban két játszmalabdát hárítva megfordította a játékot, és a meccs során először (és utoljára) elvette jóval esélyesebb riválisa adogatását. Ezt követően azonban nem tudta hozni a saját szerváját, így 6:2-re elveszítette az első szettet.

A második játszmában tulajdonképpen egy izgalmasabb gémet láthatott a centerpálya közönsége, az utolsót, amikor Williams a 6:0-ért fogadott. Az amerikai úgy jutott el 5:0-ig, hogy adogatóként mindössze két pontot veszített. Az utolsó játékban aztán előbb a világelsőnek volt meccslabdája, majd Date-Krumm szépíthetett volna, végül azonban összejött az első kiemeltnek a „nullázás".

A japán teniszezőt vigasztalhatja, hogy olyan mutatóval büszkélkedhet Williams ellen, amilyennel sokan mások nem: most először kapott ki a wimbledoni teniszbajnokság legnagyobb esélyesétől. Apró szépséghiba, hogy korábban nem is játszottak egymás ellen...

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (16 100 000 font, fű)
NŐI EGYES, 3. FORDULÓ
S. Williams (amerikai, 1.)–Date-Krumm (japán) 6:2, 6:0

 

Legfrissebb hírek

Wimbledon: Udvardy Panna simán, Bondár Anna két meccslabdáról kapott ki a nyitó körben

Tenisz
3 órája

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
5 órája

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
6 órája

Wimbledon: Chwalinskának meccslabdája volt, amikor megsérült, és végül kiesett az első fordulóban

Tenisz
9 órája

David Beckham a vb-meccsek mellett a wimbledoni tenisztornára is eljutott

Foci vb 2026
10 órája

Ellenfele megsérült, Fucsovics Márton az első továbbjutó Wimbledonban

Tenisz
11 órája

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
14 órája

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
15 órája
Ezek is érdekelhetik