US Open: Federer öt gémet engedélyezett ellenfelének

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.01. 06:50
null
Federer oktatott (Fotó: Reuters)
A US Open férfi egyesének 3. fordulójában a hetedik helyen kiemelt svájci Roger Federer komoly verést mért a francia Adrian Mannarinóra, a vesztes ugyanis összesen öt gémet nyert meg, a második szettben pedig egyenesen lenullázódott.



Miután korábban a második helyen rangsorolt spanyol Rafael Nadal is hasonló könnyedséggel nyert, alakul a két klasszis egymás elleni negyeddöntője, amelyért viszont még egy kör vár rájuk.

A 2010-es New York-i bajnok Nadalnak egyedül a törülközők hiányával és egy alacsonyan szálló repülővel gyűlt meg a baja a harmadik fordulóban, merthogy aktuális ellenfele, Ivan Dodig nem jelentett komoly kihívást a számára. 37 nyerőt ütve három szettben biztosította helyét a legjobb 16 között, ahol a John Isnert búcsúztató Philip Kohlschreiber vár rá.

„Nagy lendülettel kezdtem a meccset, mivel legutóbb Montrealban kikaptam Ivantól, aki itt már játszott két kemény találkozót Verdascóval és Davigyenkóval. Úgy hiszem, az eddigi legjobb meccsemet játszottam a héten" – értékelt a 12-szeres Gran Slam-bajnok.

A nőknél a második helyen kiemelt fehérorosz Viktorija Azarenka két óra negyven perc alatt nyert a francia Alize Cornet ellen. Az első szettet rövidítésben bukta el, a másodikat pedig kétszer is meg kellett nyernie. 5:3-as vezetésénél Azarenka a játszmáért szervált, és miután ellenfele a hálóba adta vissza az adogatását, már indult volna a székéhez, de a vonalbíró azt jelezte, hogy kinn volt a szervája. A visszajátszás ugyan megmutatta, hogy benn volt, de újra kellett játszani a pontot, amit viszont már elbukott. Ezután kettőt is nyert sorozatban, így kiegyenlített a szetteket tekintve, a harmadik játszmában pedig már dominált, így meglett a továbbjutása.

A hatodik helyen kiemelt dán Caroline Wozniacki három játszmában, szettelőnyről kapott ki az olasz Camila Giorgitól, aki majd a nyolcaddöntőben 10. helyen rangsorolt honfitársával, Roberta Vincivel mérkőzhet meg.

US OPEN, NEW YORK (34 300 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

Gasquet (francia, 8.)–Turszunov (orosz) 6:3, 2:6, 6:4, 4:2-nél Turszunov feladta
Federer (svájci, 7.)–Mannarino (francia) 6:3, 6:0, 6:2
Robredo (spanyol, 19.)–D. Evans (brit) 7:6, 6:1, 4:6, 7:5
KORÁBBAN
Raonic (kanadai, 10.)–López (spanyol) 6:7, 6:4, 6:3, 6:4
Tipszarevics (szerb, 18.)–Sock (amerikai) 3:6, 7:6, 6:1, 6:2
Ferrer (spanyol, 4.)–Kukuskin (kazah) 6:4, 6:3, 4:6, 6:4
Kohlschreiber (német, 22.)–Isner (amerikai, 13.) 6:4, 3:6, 7:5, 7:6
Nadal (spanyol, 2.)–Dodig (horvát) 6:4, 6:3, 6:3
KÉSŐBB (A FELSŐ ÁG, ÁGRAJZ SZERINT)
Djokovics (szerb, 1.)–Sousa (portugál)
Smyczek (amerikai)–Granollers (spanyol)
Haas (német, 12.)–Juzsnij (orosz, 21.)
Donszkoj (orosz)–Hewitt (ausztrál)
Murray (brit, 3.)–F. Mayer (német)
Seppi (olasz, 20.)–Istomin (üzbég)
Wawrinka (svájci, 9.)–Bagdatisz (ciprusi)
Benneteau (francia, 31.)–Berdych (cseh, 5.)

A NYOLCADDÖNTŐBEN (AZ ALSÓ ÁG, ÁGRAJZ SZERINT)
Gasquet (francia, 8.)–Raonic (kanadai, 10.)
Tipszarevics (szerb, 18.)–Ferrer (spanyol, 4.)
Federer (svájci, 7.)–Robredo (spanyol, 19.)
Kohlschreiber (német, 22.)–Nadal (spanyol, 2.)

NŐI EGYES, 3. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Giorgi (olasz)–Wozniacki (dán, 6.) 4:6, 6:4, 6:3
Vinci (olasz, 10.)–Knapp (olasz) 6:4, 6:3
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
S. Williams (amerikai, 1.)–Stephens (amerikai, 15.)
Suárez-Navarro (spanyol, 18.)–Kerber (német, 8.)
A. Radwanska (lengyel, 3.)–Makarova (orosz, 24.)
Jankovics (szerb, 9.)–Li Na (kínai, 5.)
Giorgi (olasz)–Vinci (olasz, 10.)
Halep (román, 21.)–Pennetta (olasz)
Riske (amerikai)–Hantuchová (szlovák)
Ivanovics (szerb, 13.)–Azarenka (fehérorosz, 2.)

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
2026.11.03. 09:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02