Tenisz: a megtáltosodott japánt Federer sem tudta megállítani

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.27. 07:58
null
Nisikori Federert legyőzte, az elődöntőben Djokoviccsal találkozik (Fotó: Reuters)
A kétszeres győztes Roger Federer három játszmában kikapott a huszadik helyen kiemelt japán Nisikori Keitől a Miamiban zajló kemény pályás férfi tenisztorna negyeddöntőjében, így nem lesz lehetősége visszavágni Novak Djokovicsnak, aki az Indian Wells-i verseny fináléjában döntő szettben legyőzte őt.

 

Az ötödik helyen kiemelt svájci az első játszma megnyerését követően a másodikban kétszer is brékelőnybe került, de nem tudta befejezni a mérkőzést, ez pedig a későbbiekben megbosszulta magát.

Nisikori – aki a legjobb 16 között négy meccslabdát hárítva jutott túl David Ferreren – pályafutása során 11. alkalommal múlt felül top 10-es játékost, Federerrel szemben pedig pozitív a mérlege (2–1). Az elődöntőben Djokovics lesz az ellenfele, akitől a 2010-es Roland Garroson vereséget szenvedett, de egy évvel később Bázelben, kemény pályán felülmúlta őt.

A nőknél a másodikként rangsorolt Li Na két szoros szettben megverte a 11. helyen kiemelt dán Caroline Wozniackit, így bejutott az elődöntőbe, ahol ismét összemérheti az erejét a szlovák Dominika Cibulkovával, akit az idén az Australian Open döntőjében és az Indian Wells-i viadal negyeddöntőjében is legyőzött.

ATP 1000-ES TORNA, MIAMI (4 720 380 dollár, kemény)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Nisikori (japán, 20.)–Federer (svájci, 5.) 3:6, 7:5, 6:4

WTA-TORNA, MIAMI (5 427 105 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Li Na (kínai, 2.)–Wozniacki (dán, 11.) 7:5, 7:5
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
S. Williams (amerikai, 1.)–Sarapova (orosz, 4.)
Cibulková (szlovák, 10.)–Li Na (kínai, 2.)

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
11 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
Tegnap, 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
Tegnap, 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
Tegnap, 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik