Létesítmény: új otthont kap a magyar tenisz

MTI MTIMTI MTI
2014.10.29. 12:12
Hamarosan elkezdődnek a munkálatok az óbudai Nemzeti Edzés Központban, ahol modern centrumot hoz létre a Magyar Teniszszövetség (MTSZ).

Az MTSZ honlapjának szerdai tájékoztatása szerint a kiemelt sportágfejlesztési támogatásnak köszönhetően tovább bővül a Mikoviny utcai telep, ahol egy háromszintes, akadálymentes, európai színvonalú kiszolgáló létesítmény is épül 1600 négyzetméteren. A kiemelt támogatás infrastrukturális részeként megítélt, első éves 2013-as keret terhére a Nemzeti Sportközpontok (NSK) közbeszerzési eljárás keretén belül választotta ki a tervezőt.

„Beérett az elvégzett munkánk gyümölcse azzal, hogy megkaptuk a kiemelt támogatást, s a kormány elismerte a munkánkat és a sportolóink eredményeit. Külön öröm számunkra, hogy a Nemzeti Edzés Központot nemzetgazdasági stratégiai kiemelt projektté nyilvánították, amely azért is fontos, mert így bizonyos engedményeket kapunk” – nyilatkozta Szűcs Lajos, az MTSZ elnöke. A sportvezető elmondta, az engedélyezési terveket az NSK benyújtotta a hatóságoknak, tehát a folyamat elindult, és reményeik szerint jövő év elején el is tudják kezdeni a munkálatokat, ősszel pedig át tudják venni az épületet.

„A teljes projekt irányítása mind pénzügyileg mind operatívan az NSK feladata, így szerencsére nekünk nem kell a pénzügyekkel foglalkozni” – tette hozzá.

A központ második emeletén kap helyet a teniszszövetség irodája is, amely elköltözik a Magyar Sport Házából.

A Nemzeti Edzés Központ 2011 őszén kezdte működését három keménypályával, majd 2012 nyarán a teljes létesítmény üzemeltetése az MTSZ-hez került.

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09