Wimbledon: Marosiék párosa az 1. fordulóban búcsúzott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.30. 14:20
Az első fordulóban kikapott a Marosi Katalin, Ysaline Bonaventure magyar, belga női páros a wimbledoni GS-versenyen. Ellenfelük, egy orosz duó – Margarita Gaszparjan és Alekszandra Panova – 1:34 óra alatt 6:1, 4:6, 6:2-re győzve jutott tovább.

Megnyert adogatójátékukkal jól indult Marosiék számára a mérkőzés, ám utána zsinórban hat gémet buktak, így 27 perc alatt szetthátrányba kerültek. A második játszmában 2:0-ra megléptek viszont, majd 5:2-nél nagyon közel kerültek hátrányuk ledolgozásához, ám ahhoz végül csak nagy szenvedés és küzdelem árán jutottak hozzá. A második szett 40 percig tartott.

A harmadik játszma jóval rövidebb labdameneteket hozott; az döntött, hogy Marosiék 2:3-as állásnál elbukták a saját adogatásukat, és 2:4 után már nem volt számukra visszaút.

Az egyesben az első fordulót sikerrel leküzdő Babos Tímea – a második körben a világranglista első helyén álló Serena Wiliamsszel meccsel – női párosban negyedik kiemelt a francia Kristina Mladenovic oldalán. Első ellenfelük a selejtezőből főtáblára jutó Magda Linette, Mandy Minella (lengyel, luxemburgi) duó lesz.

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik