Tenisz: Babosék párosa negyeddöntős Sydneyben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.01.11. 08:45
Győzött hétfői mérkőzésén, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a Babos Tímea, Katarina Srebotnik páros a 753 ezer dollár (218.4 millió forint) összdíjazású sydneyi kemény pályás tenisztornán.

Fordulatos mérkőzéssel kezdődött Babos és a párosban korábban világelső szlovén Srebotnik közös pályafutása – derül ki a magyar játékos honlapjának beszámolójából. A duó már a második szettben is eldönthette volna a továbbjutást, mérkőzéslabdához jutott, végül döntő rövidítésre és izgalmas végjátékra került sor. Ebben Babosék 9–4-re elhúztak, de innen is tudott fordítani az ellenfél, a végére azonban még maradt egy fordulat.

A magyar-szlovén duó ellenfele a negyeddöntőben a Raluca Olaru, Jaroszlava Svedova román, kazah kettős lesz.

WTA-TORNA, SYDNEY (687 900 dollár, kemény pálya)
PÁROS, 1. FORDULÓ (a negyeddöntőbe jutásért)

Babos, Srebotnik (magyar, szlovén, 4.)–Dabrowski, Rosolska (kanadai, lengyel) 7:5, 6:7 (0–7), 13–11 – döntő rövidítés

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik