Tenisz: volt olyan szponzor, aki hosszabbított Sarapovával

MTI MTIMTI MTI
2016.03.10. 20:04
Szerződést hosszabbított ütőszponzora Marija Sarapova korábbi világelső teniszezővel, aki hétfőn bejelentette, pozitív lett a doppingtesztje a januári ausztrál nyílt bajnokságon.

„Őszintén beismerte, hogy hibázott – indokolta a döntést Johan Eliasch, a Head elnök-vezérigazgatója. – Évtizedeken át példakép volt, milliók nézték és játszották a teniszt neki köszönhetően, most pedig bátran kiállt a nyilvánosság elé, és bevallotta, hogy hibázott. Büszkén kiállunk mellette most és a jövőben is."

A vállalatvezető kifejtette, biztos benne, hogy a 28 éves sztár nem teljesítményfokozási céllal szedte a meldoniumot.

„Ahhoz, hogy ennek a szernek érzékelhető hatása legyen, napi 1000-2000 milligrammot kell bevenni belőle. Ügyvédje szerint Marija ennél sokkal kevesebbet szedett" – tette hozzá Eliasch.

Az ötszörös Grand Slam-bajnok azt mondta, decemberben felkerült a tiltott szerek listájára annak a gyógyszernek az egyik hatóanyaga, a meldonium, amelyet 2006 óta szed a cukorbetegség megelőzésére. A világranglista jelenlegi hetedikje – akinek a versenyengedélyét felfüggesztette a nemzetközi szövetség – elismerte, hogy megkapta a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) legújabb változásokat tartalmazó levelét, de állítása szerint nem nézte át a listát.

A világ legjobban kereső – tavaly 29.5 millió dollárral gazdagodó – női sportolójának szponzorai az elmúlt napokban sorban leállították az együttműködést. A Nike amerikai sportruházatgyártó vállalat, a Porsche autógyár és a TAG Heuer svájci órakészítő cég is közölte, hogy a vizsgálat végéig felfüggeszti Sarapova támogatását.

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
8 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
Tegnap, 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31